Kultúra
-
Középkori emlékeink háromszáz évig tartó pusztulása – a Mátyás Múzeum igazgatója a Vasárnapnak
Az egykor gazdag és erős Magyar Királyság középkori városai és várai a háborúskodások és a lakosság fogyatkozása miatt közel háromszáz…
-
Anne Frank hitre és reményre tanít
Anne Frank nevét világszerte ismerik, naplója szól mindazok helyett is, akik már örökre hallgatnak. Tizenhárom éves korában fogott bele a…
-
Gyászistentisztelet keretében vettek búcsút Makkai Ádámtól
Makkai Ádámtól tisztelői, pályatársai, barátai, családja búcsúzott, a szertartáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár…
-
Van úgy, hogy el kell oldódni, de mindig tudni kell kötődni is
Az egyedi látásmóddal író történész, publicista és egyetemi tanár különleges hangvételű, Magyar Hírlapban megjelent véleményében ismét nagy szerepet kapott a…
-
Van segítség, ne félj kérni!
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kezdi meg országos akcióját a segélyszervezet, melynek jelmondata: „a szeretet nem árt”. A kampány célja…
-
Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását
Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor az MTI-nek elmondta, hogy a hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent…
-
Száz év erdélyi magyar képzőművészetéről jelent meg album Romániában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt keretében megjelent kiadvány 220 művész…
-
A tabletkorszak gyermekeinek is szükségük lenne Jókaira
– Jókai Mór hihetetlenül sokszínű életútjában nem csupán regényíróként, hanem szabadságharcosként, országgyűlési képviselőként és számos tudományos társaság szervező tagjaként is…
-
Visszakerül a prágai Óvárosi térre a Mária-oszlop
Az eredeti oszlop másolatát Petr Vána szobrász készítette el. A prágai városi tanács több, egymásnak ellentmondó döntés után a közelmúltban…
-
Javíts kapcsolataid minőségén! Az 5 szeretetnyelv titka
Az öt szeretetnyelv kidolgozása Gary Chapman párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, amerikai író nevéhez köthető. Számos könyvével segítette a különböző korosztályokat…