Keresztényüldözés
-
Bevezetnék a kötelező fogamzásgátlást Belgiumban
A flamand Szocialista Párt-Mások (Socialistische Partij – Anders) vezetője, John Combrez bizonyos személyeknek, meghatározott periódusban kötelezővé tenné a fogamzásgátlást. “Meg…
-
Az ortodox papokat is befogja az euró bevezetéséről szóló kampányba a román kormány
Délkeleti szomszédunk 2024-től bevezetné az eurót, és ehhez már részletes tervet is letett az asztalra. Az EUobserver alapján az Esztergom-Budapesti…
-
245 millió keresztényt üldöznek világszerte
Az igazgató Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselőjének, a munkacsoport társelnökének felkérésére ismertette a szervezet keresztényüldözésről szóló legfrissebb, 2019. évi globális…
-
Vandalizmus: keresztet döntött le egy fiatal nő a templomban
A biztonsági kamera rögzítette annak a huszonhárom éves nőnek a tettét, aki ledöntötte a templom keresztjét a kaliforniai Watsonville-ben. Vandál…
-
A nap képe: A kenyér reményében
2016 novemberében Moszult már sikerült felszabadítani az Iszlám Állam uralma alól és az iraki hadsereg vette ellenőrzés alá a várost.…
-
Működésben az új abortusztörvény – nem ítélik el a terhes barátnőjét megkéselő férfit a magzat haláláért
Január 22-én lépett hatályba az új törvény, mely engedélyezi az abortuszt egészen a születésig, amennyiben a magzat veszélyezteti a nő…
-
Szijjártó: az USA és Magyarország is védi a keresztény örökséget
Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután…
-
Libanonban megállt a keresztény lakosság fogyása
Az egyházak által benyújtott adatok szerint megállt a keresztények létszámának csökkenése Libanonban. A belügyminisztérium által összegzett adatok azt mutatják, hogy…
-
Koptokat kigúnyoló muszlimokat vettek őrizetbe
Őrizetbe vették az egyiptomi al-Azhar Egyetem négy hallgatóját a kereszténység megsértése miatt – közölte hétfőn az al-Jaum asz-Szábi című egyiptomi…