Hírlevél
-
Latorcai Csaba: Élhető társadalmat és kiegyensúlyozott gazdasági életet csak kereszténydemokrata elvekre lehet építeni
A Kereszténydemokrata Néppárt legutóbbi országos elnökségi ülésén Latorcai Csabát választották meg a párt új ügyvezető főtitkárává. A területfejlesztési miniszterhelyettessel a…
-
A magyar képviselők 54 mandátumot szereztek Szlovákiában
A magyar pártokat tömörítő Szövetség képviselői mind az öt magyarok által lakott megyében ott lesznek, összesen 54 mandátummal. 2017-ben a…
-
Atombomba bevetésével az elszánt ukrán védelem megtörhet
Az atomfegyverek bevetésével olyan nyomás helyeződne Ukrajnára, amit nehezen bírna ki, hiszen a nukleáris háború a totális pusztulás fenyegetését jelentené…
-
Ungváry Zsolt: Trágárkodjál, és címlapra kerülsz!
Az elmúlt napok legtöbbet emlegetett, hírekben és publicisztikákban, blogbejegyzésekben és közösségi médiában legtöbbet szereplő személye nem a miniszterelnök, nem valamelyik…
-
Európát ma technokraták és a kísértet-parlament kívánja irányítani
Európának ma minden lehetősége meg van arra, hogy nagyhatalom legyen, de ezt a pozíciót ma mégsem akarja vállalni – mondta…
-
A pápa az atomfegyverek bevetésének elhárítására szólította fel a világ vezetőit
Egy Ukrajnával kapcsolatos atomháború veszélyének elhárítására szólította fel a világ vezetőit a pápa kedden a római Colosseumban. Ferenc pápa, aki…
-
Rétvári Bence: Nem azokra emlékezünk a nemzeti ünnepeinken, akik Magyarország függetlenségéből feladtak volna egy fikarcnyit is
Nem azokra emlékezünk a nemzeti ünnepeinken, akik Magyarország függetlenségéből feladtak volna egy fikarcnyit is. Nem azokat ünnepeljük. Nem azokról vannak…
-
Orbán Viktor: Képesek vagyunk megvédeni Magyarország érdekeit itthon és külföldön egyaránt
Képesek vagyunk megvédeni Magyarország érdekeit itthon és külföldön egyaránt – jelentette ki a miniszterelnök vasárnap Zalaegerszegen. Ünnepi beszédében arról is…
-
’56-os vidéki Magyarország ismeretlen története
Az emberek az élet minden területén, így vidéken is az önrendelkezést szerették volna elérni, hogy legyen végre befolyásuk saját sorsuk…
-
Takács Péter: Mérföldkőhöz érkezett Magyarországon az onko-hematológiai ellátás
Takács Péter egészségügyi államtitkár a Facebook oldalán közölte, hogy mérföldkőhöz érkezett Magyarországon az onko-hematológiai ellátás. A Dél-pesti Centrumkórház világszínvonalú terápiát…