Bemondásra lehet ezentúl abortuszt kérni Finnországban

A finn parlament nemrég elfogadta azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében könnyebb lesz abortuszra menni az északi országban. Finnország eddig több lépcsőben védte a gyermekeket: két orvosi jóváhagyás kellett a terhesség megszakításához.

A finn Yle News beszámolója szerint a képviselők többségi támogatása mellett 125-41 arányban fogadták el a törvényt, amely megkönnyíti az abortuszkérelmet Finnországban. A régi szabályozás – amelyet a lap Európa egyik legszigorúbb abortusz-törvényének nevez – még a hetvenes években született, és több lépcsőben védte a meg nem született gyermekeket.

A most jóváhagyott rendelettel szemben a korábbi szabályozás két orvos jóváhagyását írta elő a terhesség megszakításához. Az új változások értelmében azonban egy orvos szignója is elég lesz a döntéshez, valamint a 12-ik hétig nem kell semmilyen hivatalos indoklást csatolni a kérelemhez a beavatkozást kérő nőnek. Vagyis

bemondásra lehet kérni az abortuszt ezentúl Finnországban.

Az új rendszer 2023 elejétől léphet életbe, attól függően, hogy mikor valósulnak meg az ahhoz szükséges jogszabály-módosítások.

A cne.news arról is beszámolt, hogy a finn kereszténydemokrata képviselők egyhangúlag az abortusz rendeletjavaslat ellen szavaztak. Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter a szavazás után azt nyilatkozta, hogy a törvénymódosítás a terhes nők, az orvosok és a születendő gyermekek helyzetére is negatív hatást gyakorol majd.

Mint mondta, rendkívül szomorú a döntés miatt, és különösen azért, mert ilyen kevesen támogatták a „legkisebbek életének védelmét”.  Räsänen arról is beszélt, hogy az abortusz nem alapvető emberi jog, és nem tartozik a reproduktív egészségügyi ellátáshoz.

„A nemzetközi emberi jogi szerződések az élethez való jogot írják elő, nem az élet befejezéséhez való jogot”

– mondta. A kereszténydemokrata politikus szerint az a kérdés, hogy mikor is kezdődik az élet valójában, de erre senki nem válaszolt. Mint ahogy arra sem, mi a bűvös határ, miért éppen a terhesség 12-ik hetéig van egy nőnek önrendelkezési joga, és utána mitől szűnik meg az.

Szavai szerint a 12. hét lejártakor semmi sem történik a kisbaba életében, csak a folyamatos fejlődés és a növekedés – csakúgy, mint az előtt vagy éppen az után.

Räsänen kereszténydemokrata kollégája, Sari Tanus szintén csalódottságának adott hangot a finn parlament döntése miatt. Ő is az indítvány ellen szavazott, mert aggódik azon nők egészsége és jóléte miatt, akik elhamarkodottan vagy külső nyomás hatására választják az abortuszt.

„Elképesztő érzés, hogy a 2020-as években véget vethetsz egy életnek, és még csak meg sem kell indokolnod”

– mondta, hozzátéve, hogy csupán akaraterő kérdése, hogyan kezeljük a dolgokat, és jobban is lehetne, mint ártatlan gyermekéletek kioltása árán.

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre