(H)arctér
-
Potápi: 2010 óta folyamatosan erősödik az ország
Potápi Árpád János, aki a térség országgyűlési képviselője is, a Schäfer-Oesterle Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország ma a hetedik legnépszerűbb…
-
ENSZ: a gyerekek és fiatalok húsz százaléka él szélsőséges szegénységben
A dokumentum definíciója szerint szélsőséges szegénység akkor áll fenn, ha valaki naponta kevesebb mint 1,66 euróból kénytelen megélni. Az UNICEF…
-
Észak-Macedónia aláírta a NATO-csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet
A főtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a hosszú évek diplomáciai előkészítését követően megvalósult csatlakozási folyamat megnyitását, amely szavai szerint a szélesebb…
-
V4-Németország csúcstalálkozó lesz csütörtökön Pozsonyban
Közlése szerint a tanácskozás délben kezdődik a pozsonyi várban. A várhatóan egy-másfél órás találkozó után a résztvevők közös nemzetközi sajtótájékoztatót…
-
Szakértő: a daganatos betegségek harmada megelőzhető
Rozványi Balázs a hétfőn tartott világnaphoz kapcsolódóan azt mondta, az egészséges táplálkozás, a mozgás és a humán papilloma vírus (HPV)…
-
Konferenciát rendeznek a Mindszenty-per hetvenedik évfordulója alkalmából
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke azt mondta, a Mindszenty-per a legnagyobb társadalmi erővel bíró egyház megtörésének szimbolikus…
-
Szakértő: Trump demonstrálni akarta, hogy stabil a politikai helyzete
Varga Gergely az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, ugyanakkor érezni lehetett a beszédben az elnök és a demokrata többségű…
-
A kormány álláspontja: a magyar családok az elsők
A pénzügyminiszter helyettese a lap szerdai számában elmondta, hogy a pénzügyi kormányzat számításai szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén…
-
Letartóztatták a kisbabáját lóbáló férfit
Szerencsére itthon már régóta nem hallani arról a borzasztó őrületről, ami néhány éve „intenzív baba jóga”néven borzolta az emberek kedélyét.…
-
Trump többfrontos háborút vív
A fontos stratégiai pontok egyike az Egyesült Államok és Mexikó határvidékén található. Keddi beszédében Trump ismét felhívta a figyelmet a…