(H)arctér
-
Az amerikai evangélikus egyház megválasztotta első nyíltan transznemű püspökét
Az első nyíltan transznemű püspök Megan Rohrer kaliforniai lelkész ugyanis az első nyíltan transznemű személy, akit egy nagy amerikai keresztény…
-
Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak a főváros körül
A kilenc szakaszból álló zarándoklat öt ponton záródik szentmisével. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei végponton, a Máriaremetei Kisboldogasszony…
-
Koronavírus – mára kevesebben hunytak el, de még mindig sok a friss fertőzés
A kormányzati portálon azt írták: 796 390-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 041-re, a gyógyultaké 608…
-
Honvédek a koronavírus-járvány elleni védekezésben
Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata – az ország védelme – mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud…
-
Orbán: legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez
Orbán Viktor azt kérte, mindenki tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a biztonságos élethez szükségesek. Eddig 4 483 598 magyar…
-
„Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak, mert felébresztettem Európát?”
A vizsgálóbírónak az előzetes eljárásban arról kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a vádemelést a politikussal szemben. Salvini azért áll bíróság…
-
Gyakoribbak az enyhe mellékhatások, ha egy embert két eltérő vakcinával oltanak
Nagyobb valószínűséggel számolnak be enyhe és mérsékelt mellékhatásokról azok a felnőttek, akiknél felváltva alkalmazták az új típusú koronavírus elleni AstraZeneca-…
-
Bohózatba illő oltásellenes rémhír terjedt el Facebookon, a rendőrség reagált
Hétről hétre újabb álhírek jelennek meg a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatban. Érdekesség, hogy míg korábban a konteók központjában az…
-
Több mint 250 erdélyi templom újulhat meg a magyar állam támogatásával
A magyar állam 3,332 milliárd forintos támogatásával újulhat meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom – nyilatkozta Soltész Miklós, a…
-
A Bibliából idézett a volt finn belügyminiszter, akár 6 év börtönt is kaphat
A Twitter-bejegyzés az Evangélikus-Lutheránus Finn Egyház Pride felvonuláshoz való csatlakozását kritizálta, írja a caldronpool.com. A poszt miatt nyomozás indul, és…