„Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak, mert felébresztettem Európát?”

Olaszországban nagy várakozás előzi meg a szicíliai Catania bíróságának pénteki döntését a Matteo Salvini volt belügyminiszter ellen indított perben.

A vizsgálóbírónak az előzetes eljárásban arról kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a vádemelést a politikussal szemben. Salvini azért áll bíróság elé, mert 2019 nyarán öt napig nem engedte a Gregoretti nevű hadihajón Szicíliába érkezett illegális bevándorlók partraszállását. Nunzio Sarpietro bírónak két lehetősége van, vagy elveti a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, vagy tárgyalásra bocsátja.

Matteo Salvini közösségi oldalán csütörtökön bejelentette, hogy másnap reggel ismét a szicíliai bíróságon lesz.

„Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak 15 év börtönnel járó «túszejtésért», mivel megvédtem Olaszország határait a kikötésektől, és felébresztettem Európát?”

– kérdezte a Liga politikusa a Twitteren.

Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása és a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett.

Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civilszervezetek szorgalmazzák.

A több mint fél évig tartó előzetes eljárás során a bíró többek között meghallgatta a volt kormányfőt, Giuseppe Contét, az akkori és jelenlegi külügyminisztert, Luigi Di Maiót, valamint a jelenlegi belügyminisztert, Luciana Lamorgesét. A bíró arra keresett választ, hogy a migránscsoportok érkezésekor milyen gyakorlatot követett a Conte-kormány, ki döntött a bevándorlók kikötésének feltételeiről.

Matteo Salvini többször hangsúlyozta, hogy a „migránshajók” feltartóztatásáról a kormánnyal közösen hozta meg döntéseit, Róma pedig az Európai Bizottsággal egyeztetett.

Matteo Salvini védelme csütörtökön nyilvánosságra hozta a bíróságra benyújtott ötvenoldalas feljegyzést, amely a mindenkori kormány migrációs intézkedéseit igyekszik tisztázni. A dokumentum szerint belügyminiszterként Salvini azt a mechanizmust követte, amelyet utódja, Luciana Lamorgese is alkalmazott más, migránsokkal érkező hajók feltartóztatásakor.

A szintén 2019 nyarán feltartóztatott spanyol civilhajó, az Open Arms esetében a szicíliai Palermóban lefolytatott előzetes bírósági eljárás már április 17-én lezárult. A vizsgálóbíró megalapozottnak tartotta Matteo Salvini bíróság elé állítását, a tárgyalás szeptemberben kezdődik.

Különbséget jelent a két ügy között, hogy az Open Arms esetében az illetékes ügyészség vádemelést kérelmezett, és az előzetes eljárás sokkal gyorsabban, tanúk meghallgatása nélkül zajlott le.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt elnöke látható a szuverenista pártok európai parlamenti választásokat megelőző milánói kampánynyitó találkozójának sajtóértekezletén 2019. április 8-án. MTI/EPA/ANSA/Daniel Dal Zennaro

Iratkozzon fel hírlevelünkre