(H)arctér
-
Elindult a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója
Az utóbbi hetekben három épület újjáépítése indult meg a budavári Dísz téren és környékén – mondta el az MTI-nek a…
-
Már csak három hónap van a fiatalok nagy adócsökkentéséig
A kormányszóvivő megjegyezte: a 25 év alatti fiataloknak jövőre már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. „Ilyen Magyarország történetében még…
-
„Nem sok hely maradt a millenniumi zászlókon”
Az eseményen részt vevő Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntésében felidézte: amikor 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök millenniumi…
-
„Ezt hívom új realitásnak Európában”
Orbán Viktor rámutatott: Európában a legnagyobb gazdasági növekedés a közép-európai térségben van, a Balti-államokban, a V4-eknél, Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában és…
-
Magyar bölcsődét és óvodát avattak Besztercén
Adorjáni Dezső szerint a felekezeti oktatásra azért van szükség, mert ennek a középpontjában nem az ember, hanem Isten áll. „Isten…
-
Mégsem verték ostorral a bevándorlókat az amerikai lovas rendőrök
Az eredeti történet így szól: „A határőr fenyegetően suhintott ostorával, lovát pedig a vízben álló férfiak felé irányította, akik élelem…
-
Október végén találkozhat Biden Ferenc pápával
Ferenc pápa fogadja a Vatikánban Joe Biden amerikai elnököt október 29-én – adta hírül az apostoli palota jelentéseire hivatkozva a…
-
Karikó Katalin kapta az idei Bolyai-díjat
„Karikó Katalin kutatóbiológus úttörő szerepet játszott a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében, eredményeit világszerte figyelemmel kíséri az akadémikus közeg és…
-
Keményen neki kell menni a kárpátaljai magyaroknak – szólított fel az ukrán megyei vezető
Szeptember 28-án az Ukrajina 24 tévécsatorna Ma reggel című műsorának egyik vendége volt Mihajlo Holovko, a galíciai Ternopili Megyei Tanács…
-
Az ellenzékieknek sincs kifogásuk a 13. havi nyugdíj ellen
A koronavírus-járvány okozta válság hatására a kormány kiemelt feladatának tekinti az életszínvonal megőrzését, ezért a járvány időszaka alatt a 13.…