Már csak három hónap van a fiatalok nagy adócsökkentéséig

A kormányszóvivő megjegyezte: a 25 év alatti fiataloknak jövőre már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. „Ilyen Magyarország történetében még soha nem volt” – jelentette ki.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott,

„már lehet tervezgetni, hogy ki mire költi a pluszpénzt, ami egy átlagfizetés esetén a havi plusz 40 ezer forintot is eléri, vagyis ennyivel több marad majd a fizetésből”. Hozzátette: az adómentesség a diákmunkára és a gyakornoki állásokra is vonatkozik.

„A fiatalok adómentessége, az egyre több munkalehetőség, a növekvő bérek, a széleskörű otthonteremtési- és családtámogatások olyan bőkezű támogatási rendszert és jövőképet nyújtanak a magyar fiataloknak, amely sok, előttük járó generációnak nem adatott meg” – jegyezte meg a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra videóüzenetében hangsúlyozta: a kormány számít a fiatalokra és a fiatalok is számíthatnak a magyar kormányra.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Szentkirályi Alexandra

'Fel a tetejéhez' gomb