(H)arctér
-
Ezt hozta a klímacsúcs
Elmondta, hogy az egyezség politikai vállalásokat tartalmaz, melyek azonban jogi kötőerővel nem rendelkeznek. Kérdéses, hogy mit is sikerül belőle valóban…
-
Nem súlyosbodhat a helyzet
Kétoldalú tárgyalás Wallace az északkelet-lengyelországi Bemowo Piskie katonai bázison lengyel hivatali partnerével, Mariusz Blaszczakkal tárgyalt. Találkoztak a NATO keleti szárnyán…
-
Elismerés a magyar adórendszernek
Kiemelte: az országot társasági adókulcsban az első, személyi jövedelemadóban a második, az adózási környezetben pedig a negyedik helyre sorolták. A…
-
Semleges névmást vezet be az egyik legnevesebb francia lexikon
Gendersemleges nyelvújítás Megdöbbentő nyelvújítással állt elő az egyik legismertebb francia lexikon, a Robert. Online értelmező szótárába ugyanis október végén bevezetett…
-
Maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás
A járvány elleni, nem gyógyszereken alapuló intézkedések szisztematikus áttekintésével és metaanalízisével arra jutottak, hogy a maszkviselés, a távolságtartás és a…
-
Stabil, de fenyegető a helyzet
Háborús veszély? A Bild című lapban a német szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer varsói látogatásához időzítve közölt interjúban a lengyel miniszterelnök…
-
Tombol a járvány
Napi adatok A kormányzati portálon azt írták: 987 199-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 645 ember, a…
-
Mindenhol jelen vannak a dzsihadisták
Lyons az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) arról számolt be, hogy a tálibok főként a feltételezett terroristák illegális őrizetbe vételével és…

