(H)arctér
-
Plagizálással gyanúsították meg Nicolae Ciuca román kormányfőt
Emilia Sercan a PressOne.ro portálon kedden közölt terjedelmes írásában azt állítja: a kormányfő 2003-ban leadott 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának…
-
Többen életüket vesztették az arab koalíció légicsapásában
A húszik ellenőrizte Szaba jemeni hírügynökség azt közölte, hogy a légicsapás a légierő akadémiájának korábbi igazgatója, Abdullah al-Dzsunajd magas rangú…
-
Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adóvisszatérítést
Az év tizenkét hónapja közül a legnagyobb jövedelmet jellemzően a decemberi járulékbevallások tartalmazzák, és ezek január 20-ig érkeznek be az…
-
Heisler: A közös emlékezés mindannyiunk jövője
Heisler András úgy fogalmazott: a holokauszt túlélői „lassan elhagynak bennünket, és mi magunkra maradunk az emlékezés kötelességével és átkával”. A…
-
Salzburgban a rendőrség meglőtt egy szomáliai férfit
Az APA osztrák hírügynökség tájékoztatása szerint közvetlenül az incidens előtt a gyanúsított lakásában tűz ütött ki, a lakóépületet a tűzoltóságnak…
-
„Nincs helyük itt, tolvajok, gyilkosok, nőket erőszakolnak meg, vissza kell őket küldeni”
Zemmourt egy 2020 szeptemberében, a CNews hírtelevízióban elhangzott kijelentése miatt ítélték el. Egy tévévitában a publicista azt mondta a kísérő…
-
Börtönbüntetés várhat hite miatt a finn kereszténydemokrata politikusra
Három bűncselekmény Päivi Räsänen három bűncselekmény elkövetése miatt áll majd a helsinki bíróság elé. A vád mindhárom esetben kisebbségek elleni…
-
Viharos erejű széllökések érkeznek
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapest mellett, Pest, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében vannak érvényben másodfokú riasztások. Ezeken a…
-
Napelemparkot és autókat kapott az Ökumenikus Segélyszervezet
A napelempark a jövőben a 40 embernek otthont adó intézmény teljes energiaellátását fedezi, évente több mint egymillió forint rezsiköltséget takarítva…
