(H)arctér
-
Semjén Zsolt: A külhoni magyarok jogilag is a nemzethez tartoznak
Ez egy szimbólum volt, amely azt mutatta, hogy „a külhoni magyar nemcsak érzelmileg, kulturálisan, történelmileg tartozik a magyar nemzethez, hanem valamilyen…
-
Kétkezi munkával is segítenének a sportolók
Gyulay Zsolt, a kezdeményező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az akcióban résztvevő szervezetek pénteki egyeztetése után úgy fogalmazott, hogy a…
-
Kásler Miklós: orvostechnológiai és informatikai eszközöket kapott a budapesti Károlyi Sándor Kórház
Kásler Miklós közölte, az eszközbeszerzés mellett két lépcsőben infrastruktúrafejlesztés is megvalósul a kórházban. A miniszter arról beszélt, hogy 2010 előtt…
-
A kárpátaljai régióba már több tízezer menekült érkezett
A közlemény szerint az ukrajnai háborús helyzet és a menekülthullám okozta élelmiszer- és gyógyszerhiányt több régióból is megerősítették az Ökumenikus…
-
Orbán Viktor: nem várunk senkire
A miniszterelnök szerint ha Brüsszelre várnánk, akkor súlyos állapotok alakulnának ki a határon, mert ha beszélni tudnak, de ha cselekvésről van…
-
FRISSÍTVE – Ukrán atomerőművet lőttek az oroszok
A lángok egy oktató épületben csaptak fel, az erőműkomplexumon kívül. A zaporizzsjai terület katonai igazgatóságának vezetője, Olekszandr Sztaruh Facebookon azt…
-
Megkezdődött az orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulója
Az ukrán delegáció helikopterrel érkezett a BelTA fehérorosz hírügynökség szerint a lengyel határ közelében, Breszt megyében található helyszínhez. A Rosszija…
-
Jelentős összegből épülnek vagy újulnak meg református óvodák
Jelentős támogatás Soltész Miklós a Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új óvodájának alapkőletételi…
-
Menekülteknek segíti a katolikus egyház nagyböjti élelmiszergyűjtése
Segítség a menekülteknek A testület tavaszi tanácskozása után az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményben azt írták: a hívek felajánlásukat elhelyezhetik a…
-
Áthelyezik a magyar nagykövetséget Lvivbe
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar nagyköveti értekezleten ismertette a legfrissebb fejleményeket. Közölte, hogy egy újabb…