Áthelyezik a magyar nagykövetséget Lvivbe

A folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt a kormány ideiglenesen a nyugat-ukrajnai Lvivbe helyezi át a kijevi nagykövetségét - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar nagyköveti értekezleten ismertette a legfrissebb fejleményeket. Közölte, hogy egy újabb külügyi akció keretében a magyar külképviselet munkatársait és családtagjaikat menekítettek ki az ukrán fővárosból. Ezen felül egy háromtagú osztrák családot és egy francia állampolgárt is. A csoportban húsz ember van, köztük tizenhárman a diplomaták és családtagjaik, hárman a biztonsági személyzet tagjai – tájékoztatott, hozzátéve, hogy minden résztvevő jól van, és folyamatos velük a kapcsolattartás.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Lvivben csökkentett létszámmal lesz fenntartva a nagykövetség működése.

„Minden, Ukrajna területén bajba kerülő, segítségre szoruló magyar állampolgár érdekképviseletét el fogjuk látni”

– szögezte le.

Hozzátette: „amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik, a nagykövetség stábja vissza fog menni Kijevbe”.

(MTI)

Címlapkép: Szijjártó Péter/Facebook

Gulyás: katonákat vagy fegyvereket küldeni csak olaj a tűzre

Potápi Árpád: Összefogtunk az ukrajnai bajbajutottakért

Szijjártó: sikerrel zárult a második külügyi evakuációs művelet Kijevből

Iratkozzon fel hírlevelünkre