(H)arctér
-
Ezrek vettek részt a gyulafehérvári várban tartott szabadtéri istentiszteleten
Prédikációjában Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke megemlítette: a nyugat-európai protestáns egyházaknál nem ritka,…
-
Orbán: Magyarország és Szerbia számíthat egymásra
Számíthatunk egymásra A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást…
-
Honvédelmi miniszter: ez a nap bizonyítja mire képesek a magyarok a szabadságért
Ősök felidézése Benkő Tibor a budai Várban, a Dísz téren tartott rendezvényen felidézte: 1849. május 21-én már a magyar zászló…
-
Kifogásolnak a románok
Péntek este kiadott közleménye szerint a román külügyminisztérium egyik államtitkára Magyarország bukaresti nagyköveténél emelt kifogást. Mégpedig az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó…
-
Újabb országok vezetői gratuláltak Orbán Viktornak
Alexander de Croo örömmel állapította meg, hogy további lehetőségük nyílik a magyar-belga kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Emlékeztetett arra, hogy a közös…
-
Kamarakiállítás és emlékérme az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára
Erdő Péter bíboros a kiállítás megnyitóján kiemelte, az Aranybullában az alkotmány jelképét tiszteljük, és az egyház szerepének jelentőségét növelte, hogy…
-
Kövér: csak a konzervatívok teremthetik meg a biztonságos élet feltételeit
Istenben való hit A házelnök véleménye szerint a jövő soha nem azoké, akiknek a jelenben több pénzük vagy fegyverük van.…
-
Márki-Zay Pétertől a kampánypénzek elszámolását követeli Kész Zoltán
Az egykori országgyűlési képviselő Facebook bejegyzésében azt írja, hogy az MMM-ben betöltött vezetői tagságának fenntartását attól teszi függővé, hogy hónap…
-
Novák Katalin: A közösségépítés templomépítéssel kezdődik
Azzal, hogy ma tíz templomot felszentelhettünk, azzal is azt üzenjük, hogy mi itt leszünk 1000 év múlva is. Testvérek között,…
-
Új tornaudvarral gazdagodott a nyírbátori római katolikus iskola
A sportnappal egybekötött eseményen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a jelenlévő tanulókhoz szólva azt mondta,…