(H)arctér
-
Minden eddiginél több politikai indíttatású bűncselekmény történt 2022-ben Németországban
Rekordokat döntött tavaly a politikai indíttatású bűncselekmények száma Németországban. A legújabb jelentés szerint a legtöbb eset nem köthető egyetlen politikai…
-
Országos Mentőszolgálat: Az életmentésben mindenki egyenlő
Hibásan mérlegelt a mentésirányító május 10-én délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az…
-
Menczer Tamás: 18 utas hazaérkezett, ketten továbbra is mélyaltatásban vannak
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős…
-
Tartható a 1,5 százalékos gazdasági növekedés az átmeneti GDP mérséklődés ellenére is
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók miatt Magyarországon a megelőző…
-
Nem indíthatott volna 2016-ban nyomozást az FBI Donald Trump és Oroszország összejátszásának gyanújával
Nem volt törvényes alapja az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) 2016-ban nyomozást indítani Donald Trump ellen az Oroszországgal való összejátszás…
-
A Fidesz-KDNP támogatottsága emelkedett, a DK-é zuhanóban
A Fidesz–KDNP támogatottsága áprilisban is stabil volt, a DK visszaesett, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egyre több szimpatizánsa lett…
-
Franciaországban is hatalmas akkumulátorgyár épül – Sem a lakosság, sem az ellenzéki politikusok nem tiltakoznak
Franciaországra esett a választása a tajvani ProLogium vállalatnak, amely akkumulátorgyárat fog felhúzni Dunkerque-ben egy 5,2 milliárd eurós beruházásban. A 3000…
-
Erdogan nyert Törökországban, de jön a második forduló
Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök 49,51 százalékkal megnyerte Törökországban a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját, de az abszolút többség hiányában…
-
Újra elbocsátották a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját
Schink Istvánt, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját mondvacsinált indokokra hivatkozva korábban már eltávolították a tisztségéből, majd bírósági határozat…
-
Kamionnal ütközött egy magyar autóbusz Szlovákiában, egy ember meghalt, rengeteg a sérült
Egy ember meghalt, 55 pedig megsérült annak a magyar busznak az utasai közül, amely a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé…