Egyéb
-
Jegesmedvék tartják rettegésben a helyieket a Novaja Zemlja szigetcsoporton
A helyi sajtó beszámolója szerint december óta jegesmedvék gyülekeznek az Arhangelszki régióban lévő szigetcsoportnál, több mint 52 alkalommal tűntek fel…
-
Jelentős fejlesztésekre van szükség az energiaiparban
A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. a honlapján közzétett kapacitáselemzésében azzal számol, hogy a magyar gazdaság nettó villamosenergia-fogyasztása a…
-
Polgármestert választanak Káván, de már most tudható ki lesz a befutó
Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község korábbi vezetője, a független Dobrovenszki Norbert lemondott. A választáson egy…
-
Glasgowban
Előző heti jegyzetemet Glasgowból írtam, ahol egy Celtic Connections nevű, jól szervezett fesztiválba tekinthettem bele, ugyanis felajánlották a magyar díszvendégséget…
-
Közzétették Ferenc pápa marokkói programját
A pápa március 30-án érkezik Rabatba, udvariassági látogatást tesz VI. Mohamed királynál, majd az észak-afrikai ország fővárosától mintegy 90 kilométerre…
-
Gyurcsány már megmutatta mire képes
A kormánypárt emlékeztet rá, hogy Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot, és ha megint lehetősége lenne rá, újra megtenné.…
-
Százkilencven éve született „a legnagyobb székely”
Orbán Balázs az udvarhelyiszéki Lengyelfalván született. Családja még 1744-ben, Mária Terézia idején szerzett bárói címet. Édesapja, Orbán János a napóleoni…
-
Több mint 1300 milliárd forint talált már gazdára a Vidékfejlesztési Programban
Az Agrárminisztérium közleménye szerint Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon elmondta, a 20 pályázati felhívás jelenleg…
-
Csáky Pál és Berényi József került az MKP EP-választási listájának élére
A felvidéki magyar párt európai parlamenti választási listáján tizennégyen szerepelnek, Szlovákia ennyi képviselőt küldhet az EP-be a május 25-i voksoláson.…
-
A tisztességtelenül felvett pénz visszafizetésére szólította fel Jobbikot a Fidesz
A Fidesz közleményében úgy fogalmaz: a Jobbik lebukott, ugyanis kiderült, a „zsidózó” Szávay István és a gazdasági bűncselekményekbe keveredett Staudt…