Egyéb
-
Mindenki máshogy csinálja – eltérő EP kampányok Európában
Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának összesítése szerint az egyik leghosszabb kampány Litvániában előzi meg az EP-választást: ott hat hónappal…
-
Gyurcsány Ferencné diktatúrával riogat
Érdekes Gyurcsány Ferencné kritikáját hallgatni a magyar demokrácia állapotáról, miközben akkor, amikor az ő férje volt kormányon, lovasrendőrökről, vízágyúkról és…
-
Magyar siker: 680 egyetem hallgatóit utasította maga mögé az ELTE csapata
Az 1960 óta minden évben Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a világban a nemzetközi jogot hallgató diákok…
-
Esélytelennek látja a megállapodást a brit kormányfő
A konzervatív párti brit miniszterelnök a Downing Street által vasárnap hajnalban ismertetett nyilatkozatában leszögezi: ha a konzervatív frakcióban és a…
-
Az új szlovák törvény egy „kellemetlen időutazás”
– Ez a törvénymódosítás egy kellemetlen időutazás számunkra, mert tulajdonképpen visszavitt minket a kilencvenes évek elejére. Abban az időszakban a…
-
Hölvényi: nem állhat helyre Szíria a keresztény egyházak megerősítése nélkül
A képviselő – aki egyúttal az Európai Parlament néppárti frakciójában (EPP) a vallások közötti párbeszéddel foglalkozó munkacsoport társelnöke – hangsúlyozta,…
-
Erős és nagyvonalú Európát ígért Manfred Weber
Weber az integráció történetét bemutató Európai Történelem Házában tartott beszédet, és elmondta, szeretné, ha az Európai Unió túllépne már az…
-
Ismét találkozhatunk a Google autóival
Budapest, Székesfehérvár, Győr, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen teljes utcahálózatát térképezik fel május végéig. Az alkalmazás 2013 óta működik Magyarországon,…
-
Bemutatták Gróf Teleki Pál miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit
A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt. Incze…
-
Éhezőknek gyűjtenek a miskolci egyetemisták
A Vöröskereszt tapasztalata szerint a karácsony környéki adakozó kedv mérséklődik év közben. Ilyenkor kevesebb figyelem irányul a rászoruló családokra, és…