- Spiritusz
Szűz Mária, a keresztények segítsége
A lap felidézi: a török hódítással fenyegetett Európában hadvezérek és uralkodók fohászkodtak a Szűzanyához oltalomért egy-egy ütközet előtt. A magyar…
- (H)arctér
Hidvéghi: Az EP-t uraló baloldali elit egyre inkább elszakad a valóságtól
A képviselő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azzal kapcsolatban beszélt, hogy az EP kiterjesztené a jogállamisági vizsgálatot…
- (H)arctér
Európai adófizetők finanszírozzák az EU által támogatott LMBTQ programokat
Az „Erasmus+” egy olyan uniós program, amely több milliárd eurós keretből gazdálkodik és elsősorban fiatalok oktatására, valamint ifjúsági sportrendezvényekre lehet…
- (H)arctér
Csaknem 75 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza a gyermeket nevelők
Az adóvisszatérítéshez való jog az szja-bevallás benyújtási határidejének elmulasztása esetén sem vész el. Az adóból visszajáró összeg minden, 2021-ben családi…
- (H)arctér
Varga Judit: Fontos a konstruktív párbeszéd fenntartása az EU-val
Süketek párbeszéde Varga Judit az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: várhatóan júniusban hivatalos látogatást tervez Brüsszelbe, hogy tanácskozást folytasson Didier Reynders…
- (H)arctér
Ezrek vettek részt a gyulafehérvári várban tartott szabadtéri istentiszteleten
Prédikációjában Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke megemlítette: a nyugat-európai protestáns egyházaknál nem ritka,…
- (H)arctér
Orbán: Magyarország és Szerbia számíthat egymásra
Számíthatunk egymásra A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást…
- Kultúra
Elhunyt Szenczy Sándor
A közlemény szerint Szenczy Sándor 1994 óta számos gyülekezet születéséhez járult hozzá, 1996-ban hozta létre a magyar Baptista Szeretetszolgálatot, amely…
- (H)arctér
Honvédelmi miniszter: ez a nap bizonyítja mire képesek a magyarok a szabadságért
Ősök felidézése Benkő Tibor a budai Várban, a Dísz téren tartott rendezvényen felidézte: 1849. május 21-én már a magyar zászló…
