- Családháló
Novák: a kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik
Novák Katalin kiemelte: a kormány 2010 óta lehetőségének, feladatának és kötelességének érzi, hogy a családokért dolgozzon, és abban a helyzetben…
- (H)arctér
Mégsem az oroszok voltak?
„Az ázsiai feldolgozóipar már a válság előtti szinten, esetenként pedig felette termel” – mondta, hozzátéve, hogy „ebből pedig a kínálatot…
- (H)arctér
Az oltatlanok fele meggyőzhetetlen
Szlávik János hangsúlyozta: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják…
- Családháló
Megalakultak az első kismama-szövetkezetek
A fideszes politikus emlékeztetett: idén július elsejével lépett hatályba a kismama-szövetkezetek alapításáról szóló jogszabály, és már meg is alakult néhány:…
- Kultúra
Ismét megrendezik a Kutatók éjszakáját
A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely – vállalati támogatással –…
- (H)arctér
A gyermekvédelem nem magánügy
Az államtitkár kifejtette, a kormány egyetlen célja ezen a területen kihozni a gyermekvédelemben élőkből, amit lehet, addig segíteni a fiatalokat,…
- (H)arctér
Emelnék a minimálbért
Novák Katalin emlékeztetett: a nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre…
- (H)arctér
Rangos díjat kap Karikó Katalin
Kariko Katalin, Özlem Türeci és Ugur Sahin a hírvivő RNS (mRNS) megelőző és terápiás célú kutatásáért és fejlesztéséért kapja a…
- (H)arctér
Völner: Elengedhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása
Az államtitkár a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény kormány által javasolt módosítását ismertetve kiemelte: Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával…
- (H)arctér
Egyre többen vannak kórházban
A kormányzati portálon azt írták: 818 520-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 141-re, a gyógyultaké…