Tarlós: Karácsony kabinetjében Tüttő Katán kívül más nem is ért a várospolitikához

A Magyar Nemzetben olvasható interjúban Tarlós István közölte:

egyértelműen túlpolitizált a jelenlegi fővárosi adminisztráció, és ez elhibázott hozzáállás.

Sok minden a parlamenti választásról és annak előkészítéséről szólt. Meg is lettek a negatív következményei annak, hogy a főváros élete ennek a vezérelvnek lett alárendelve. Sokszor valós cselekvés helyett látszatintézkedéseket hoztak. Aztán Karácsony az előválasztáson hirtelen visszalépett, amit a hatpárti összefogás egyik fele teljes értetlenséggel fogadott. Mint mondta,

az eredményeket, pontosabban azok hiányát úgy próbálják kozmetikázni, hogy azt nehéz másnak nevezni, mint kommunikációs sarlatánságnak.

Csak példaképp, a főpolgármester egyik ígérete megvalósításaként bejelentették, hogy kihirdette az úgynevezett klímavészhelyzetet. Ez egy egyszerű tőmondat, nem pedig eredmény. A valóságban mi történt? Semmi – közölte. Elmondta:

arról is lehetett olvasni, hogy megújul a Szilágyi Erzsébet fasor, amiből arra következtetne a gyanútlan olvasó, hogy felújítják ezt a forgalmas főutat, holott pusztán annyi történt, hogy megnyírták az út menti fákat.

A 3-as metró klimatizálásának ígérete ügyében sem történt semmi, pedig milyen komolytalan performansz kíséretében ígérgették – amíg nem az ő dolguk, felelősségük volt. Ahogy a különböző beharangozott adókkal kapcsolatban sem tettek lépéseket, amelyek kivetésére, mint előre tudni lehetett, a fővárosnak nincs is módja. Nem tettek lépéseket a parkolás ígért központosítása érdekében sem. A Csillaghegyi-öblözet fővédművének ügye teljesen leállt- fejtette ki.

Tarlós István szerint ami szembetűnő szemléletbeli hiányosság a főváros jelenlegi vezetésében, és amit még oly rafinált kommunikációs trükkökkel sem lehet elfedni, az az üzemeltetés teljes háttérbe szorulása.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tűnik az egyetlennek a jelenlegi vezetésben, aki komolyabban foglalkozik városüzemeltetéssel.

A volt főpolgármester szerint Tüttő Katán kívül más valójában nem is nagyon ért a várospolitikához Karácsony kabinetjében.

Tarlós István közölte: Karácsony Gergely láthatóan azt akarja elérni, hogy az Európai Unió közvetlenül támogassa a fővárost, ám az unió jelenleg érvényes szabályai arra nem adnak lehetőséget, hogy közvetlenül az önkormányzatoknak nagyobb projektekre adjanak támogatást, a kormányok megkerülésével. Kisebb projektekre, mérsékelt forrásokra mindig pályázhattak az önkormányzatok, de Karácsony új elképzelésének sikere nem kis mértékben függ attól is, hogy az uniónak hogyan alakul a viszonya Magyarországgal. Brüsszelből akarják vagy képesek-e egyáltalán még idejében kisegíteni a fővárost olyan komolyabb összegekkel, amelyek nélkül annak boldogulása nehezen képzelhető el.

A volt főpolgármester közölte: a megbomlott identitású, önállósága romjain nyűglődő, nemzetállamokkal erőszakoskodó unió számára nagy csalódás. Egész másra gondolt a csatlakozás előtti időkben. Az egykori alapítók rá sem ismernének erre a szervezetre

– tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormánytól rendszeresen követel többletforrásokat a főpolgármester, Tarlós István közölte: ennek megadására, legalábbis annak mértékére, a törvény nem kötelezi a kabinetet. A főváros nem foghatja fel úgy a szerepét, mintha neki csak vételeznie kellene az államkasszából, mint valami raktárból. Karácsonynak már csak ezért sem lett volna szabad a kormányhoz való viszonyát ennyire elmérgesítenie. Egy főpolgármesternek az is a dolga, hogy a kormánnyal együttműködve, a városnak szerezze meg, amit tud.

Mint mondta,

neki is voltak vitái a kormánnyal, amelyek némelyike elég látványos volt, ám egyik sem veszélyeztette az együttműködést, és a szükséges források megítéléséről végül mindig sikerült megállapodnunk.

(MTI)

A címlapképen Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott és Karácsony Gergely főpolgármester beszélget az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepsége előtt a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb