- Vélemény
Ungváry Zsolt: Magyar önvédelem kollektív öngyilkosság esetén
Az amerikai érdekeket képviselő nyugat-európai politikusok, valamint a sajtó is, előszeretettel nevezik az Orbán-kormányt az oroszok kiszolgálójának, a miniszterelnököt Putyin-bérencnek.…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Árnyékvilág
A jelenkori Magyarország politikai rendszere, identitása, közbeszéde arra a konszenzusra épül, hogy a szovjet megszállás és az abból következő úgynevezett…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Nem mindegy, kiben bízunk
A pusztai vándorlás során a zsidók számára manna hullott az égből, minden nap elegendő, ám nem volt érdemes eltenni belőle,…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Szívvel, lélekkel
Ismét történt valami abortusz-ügyben, ami apropót kínál arra, hogy írjunk és beszéljünk róla. Különösebb ürügyet persze sosem kell rá találni,…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: A királyság alkonya
A nyugati politikusok és hazai kiszolgálóik évek óta azon lamentálnak, hogy Magyarországon tekintélyuralmi rendszer épül, megszűnik a demokrácia. Meghalt az…
- (H)arctér
Ungváry Zsolt: A háború értelmetlen áldozatai
Nyáron jártam az Isonzó folyónál. Az autópályán órákon keresztül utaztunk, míg odaértünk. A határainktól sok száz kilométerre. Ahol magyar katonák…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Nemzeti emlékezet, a Horthy-szobor
Gyerekkoromban a felnőttek sokszor mondogatták, ha valaki nem volt eléggé naprakész, nem tudta az aktuális pletykákat vagy egyszerűen csak elavult…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Újra (és még hányszor?) Isten és az ateisták
Nem mindig egyértelmű, mi az, ami igazán fontos. Egyik közismereti tárgyat tanító kollégám az iskolában egy folyosói beszélgetésben nagyvonalúan „rizsának”…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Miniszterelnökök szerepen kívül
F. D. Roosevelt amerikai elnököt betegsége tolószékhez kötötte, ezt azonban a nagyközönség elől igyekeztek elrejteni. A híres fotókon: a casablancai,…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Nagyboldogasszony és Szent István között félúton
A jeles napok (születésnap, házassági évforduló) mindig a kezdetről szólnak: az emberi élet vagy egy kapcsolat, esetleg egy közösség kialakulásáról,…