A belga magándetektív, Poirot egyik módszere, hogy addig beszélteti a gyanúsítottat, amíg az ki nem kotyog valami fontos, önleleplező dolgot. A szavaink ugyanis árulkodnak a gondolatainkról, a tetteinkről és a mulasztásainkról. Sok beszédnek nem csak az alja sok, hanem a benne lévő információ is; az is kiderül előbb-utóbb, amit el akartunk titkolni.
Szerencsére a politikusok is szeretnek sokat fecsegni, és ilyenkor fény derül a leplezni kívánt cselekedetekre és érzésekre. Ahogyan Márki-Zay Péter saját hangja iránti szerelemből elhencegett a külföldi dollármilliárdokkal vagy Gyurcsány Őszödön kitálalta a komplett gazemberkedést, úgy lelkük legbenső rétegeibe is elvezetnek minket. Ebből nagyjából látható, milyen megvetéssel viszonyulnak úgy általában az emberekhez, és bár a fránya demokrácia szabályai miatt szükségük van a szavazataikra, valójában lenézik, sőt gyűlölik őket. És itt nem csak az öregecskedő, s így feleslegessé váló feleségek iránt táplált vonzalom megvonása jut eszünkbe (mert ez szinte magánügy, legfeljebb az illető személyiségéhez ad némi támpontot), hanem a fényképhamisító Bangóné, aki patkányokkal azonosítja a Fidesz szavazókat vagy a dicstelenül kimúlt egykori SZDSZ minisztere, Kóka János, aki a leépítések miatt a munkájukat elveszítő dolgozókkal kapcsolatban azt találta mondani, hogy nem a békákat kérdezik meg, ha lecsapolják a mocsarat.
Ezekhez csatlakozott néhány napja a BKK vezérigazgatója, aki a fővárosi tömegközlekedést érintő járatritkítások kidolgozásába engedett bepillantást, mondván, az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.
Egy kellemetlen ügy kommunikálása során tehát ismét előbukott az ellenzék uralta Budapest egyik vezetőjéből valódi énje, mint másokból a választások utáni elkeseredett dühükben a fogatlan vidéki parasztokról alkotott lesújtó véleményük. Van azonban a megjegyzésének egy érdekes vetülete: miért jut eszébe egy magyar köztisztviselőnek egy amerikai példa? Magyarországon a hálaadásról csak a hollywoodi filmekből tudunk (mivel a kulturális gyarmatosítás miatt ezek elárasztják a képernyőinket), de semmi közünk hozzá. Nem talált valami hazai hasonlatot (a teljes kínálat helyett csak néhány példa: nem a disznót kérdezik meg a levágás előtt; a libáknak sem rendezünk kívánságműsort, mielőtt megtömjük stb.), az agyuk már a megbízóik kulturális mintázatát követi. Hasonló volt ehhez, amikor a 2019-es önkormányzati választás kampányában Pikó András, a későbbi polgármester I love (szívecske) NYOLC plakátokat és pólókat készíttetett, ahol az angol I (én helyett) mellett NY állt, és csak alatta az OLC. Így az egész úgy festett, mint egy New York iránti szerelmét megvalló pesti polgár, ami nem baj, de akkor miért a Józsefvárosban akar polgármester lenni és nem Brooklynban vagy Bronxban?
hirdetésTehát éppen a jobboldalt megosztással, gyűlöletkeltéssel vádoló baloldal tekinti patkányoknak, békáknak, kóbor kutyáknak (Gyurcsány), vágásérett pulykáknak a népet, amelyet vezetni akar (bár szíve szerint inkább New Yorkban élne). Ez még hagyján, de akkor ne csodálkozzanak, ha rendre az egyharmados (még ez is sok!) eredményekkel kell szembesülniük.
Nem akarok tanácsot adni nekik, de hasznos lehetne, ha kicsit megkedvelnék, megismernék azt a társadalmat, amelyet irányítani kívánnak. A kormány például időnként megkérdezi az embereket, mint a legutóbbi nemzeti konzultáció alkalmával, ahol a másfélmillió kitöltött íven a feltett kérdésekre 98-99 %-os, egyértelmű válaszok születtek. Lehet azt mondani, hogy csak a fideszesek töltötték ki, de vajon miért nem élt az ellenzék a lehetőséggel, hogy jól megmutassa Orbánéknak, mennyire utálják őket. Miért nem húzták be dacosan az ikszeket a kormány politikájától eltérő alternatívákra?
Egyszerű a magyarázat: a legvadabb ellenzékieket sem vitte rá a lélek, hogy beírják: akarják a génmódosított gabonát, az ukrán fegyverszállításokat, az iskolákba beözönlő homoszexuális propagandát, az ellenőrizetlen bevándorlást. Annyira ugyanis senki sem gyűlöli Orbánt, hogy – még ha nincs is közvetlen tétje – beikszelje a migránsgettót.
És itt van a tanulság az ellenzék számára: olyan dolgot kell hirdetni, olyan programot kell írni, ami találkozik az emberek óhajaival. A jelenlegi kabinet nem azért népszerű, mert birkák állnak mögötte, hanem mert pontosan olyan döntéseket hoz, úgy beszél, ahogyan ez a nagy többségnek tetszik. Az ő érdekeikben, az ő akaratuknak megfelelően politizál, ezért nyer. El kell tőlük tanulni, ennyi az egész; nem árulkodni járni Brüsszelbe, a választási rendszert hibáztatni vagy a sajtószabadság eltiprásáról hazudozni. Nem a saját – vagy inkább külföldi megbízóik – szájíze szerint kell reagálni a kérdésekre, hanem a többség akaratával, érdekével megegyezően. Az ilyesmi voksot hoz idehaza, viszont elzárja a pénzcsapokat. Úgy tűnik, az utóbbi miatt inkább aggódnak. Ez talán jobb is mindenkinek: ők továbbra is megkapják az apanázst, nekünk marad a nemzeti kormány.
Már megint jól kibabráltunk az imperialistákkal.
Címlapkép: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs
