Ungváry Zsolt: Csak nem sikerül nekünk ez a köztársaságosdi…

A hazai politikai élet váratlan impulzust kapott a hirtelen kirobbant kegyelmezési botránnyal, majd az elnökasszony lemondásával. Az ellenzék – amelyik saját korábbi üzeneteivel is pillanatok alatt vitába száll, ha a kormány gyengítését és a káosz eljövetelét sejti valamiben – egyszeriben a szexuális aberrációk leghangosabb kritikusa lett.

Tüntetéseket szerveznek; például balliberális youtuberek (van ilyen szó?!) a gyermekek védelméért a beteges hajlamú „szörnyek” ellen. Arra azért kíváncsi lennék, ha a demonstráción megjelenne Dúró Dóra egy táblával, hogy „Ki a szakállas nőkkel és szoknyás férfiakkal az óvodából!” vagy „Daráljuk le a homoszexualitást népszerűsítő mesekönyveket” vagy „Börtönbe minden bántalmazó perverzzel”, vajon hány másodpercig tűrnék el, és a tolerancia dicsőségére miket vágnának (képletesen és tárgyiasult formában is) a fejéhez.

De függetlenül a következetlen, anarchisztikus szemléletű, kétségbeesésükben hol ide, hol oda kapkodó balosok mindent összegréczyzsoltozó janicsárjaitól, mindannyian érezzük, hogy támadt egy kis zavar az erőben. Rosszkedvűen, nyomasztó hangulatban figyeljük az eseményeket, látjuk elhullani legjobbjainkat eltévedt golyóktól, s nem értjük, ki lő kire, és ez hogy fordulhat elő.

Mintha válságban lenne a köztársaság. Eddig két feddhetetlen, nagyszerű embert, hazugságoktól sem visszariadva kergettek a lemondásba; éppen azok munkálkodtak minden erejükkel az elnök tekintélyének rombolásán, akik egyébként folyton „köztársaságoznak”. Pedig annak idején még Antall József is védte a szerencsétlen, pártérdekek fogságában vergődő Gönczöt, csakhogy a frissen kivívott demokratikus intézmény ne sérüljön. A baloldal viszont minden követ megmozgatott, ha neki nem tetsző ember állt az állam élén. Az olimpiai bajnok Schmitt Pálra ráégett a plágium vád, holott valójában ő feltüntette, ki mindenkitől használt fel csakugyan indokolhatatlanul hosszú szövegeket; igazából egy gyenge munkát írt, amit az opponensnek kellett volna javítania, de az egyetemi rendszeren mégis átcsúszott. Novák Katalin sem pedofilnak adott kegyelmet, s ha igaz az érintett Kónya Endre magyarázata, akkor ő valójában egy eljárási (vagy bírói) hiba áldozata. Azt pedig tudjuk akár a 2006-os túlkapásokból, a móri mészárlás miatt ártatlanul leültetett két férfi vagy Balla Irma ugyancsak tévesen elítélt fiának esetéből, hogy történtek Magyarországon súlyos bírói műhibák. (Novák Katalin egyébként jogilag teljesen szabályosan járt el, ellentétben Gönczcel, aki nem tagadhatta volna meg a kormány által elébe terjesztett tévé- és rádióelnökök kinevezésének aláírását).

Többek között az erkölcsi- és politikai hullaként még mindig köztünk bolyongó Gyurcsány szorgalmazására is fellángolt újból a közvetlen elnökválasztás iránti igény, amit 1989-ben a négyigenes népszavazáson az SZDSZ (tehát a mostani leghangosabb, legelvetemültebb liberális globalisták szellemi és biológiai elődei) kaszált el, megfosztva ezzel Pozsgay Imrét a győzelemtől, és hosszú időre (végleg?) megakadályozva egy nemzeti baloldal megerősödését és ezzel egy oldalakon átnyúló nemzeti konszenzus kialakításának lehetőségét.

A jelenlegi alkotmányos rendbe nehezen passzolna egy közvetlenül választott elnök, bár nem ördögtől való a kérdést vita tárgyává tenni. Ha viszont alapvető, strukturális, a berendezkedést és az államformát érintő polémiát nyitunk, akkor a magyar közjogban nehezen elhelyezhető, igazán sosem sikeres – sőt szinte mindig katasztrófába torkolló: ld. Károlyit, Tildy-Szakasits vonalat, sőt a mostani vergődést – köztársaság helyett itt volna az alkalom visszatérni hazánk természetes, ősi, alkotmányosságához és hagyományaihoz egyedül méltó államformájához, a királysághoz.

A feudalizmust, anakronizmust és középkort emlegető felhördülések kivédésére gyorsan állapítsuk meg: a csodált, demokratikus és liberális, haladó és européer nyugaton jelenleg hét királyság és további négy monarchikus miniállam létezik. Van köztük olyan, amelyik mindig is királyság volt, de akadnak, amelyek átmeneti republikánus kísérlet után tértek vissza a monarchiához (Spanyolország, Nagy-Britannia).
Egyelőre király nélkül, mondjuk kormányzóval (volt ilyenre is példa), de nyissuk ki a kaput a lehetőség előtt.

Címlapképen: A Sándor-palota

Iratkozzon fel hírlevelünkre