Papokra támadtak az iszlamista szélsőségesek Egyikük meghalt, egy másik pap pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A gyermekrablások ellen tüntettek Pakisztánban Idén január 1-je óta már négy keresztény lányt raboltak el és kényszerítettek házasságra.
Joe Biden mégsem az a kedves, idős bácsi, akinek sokan gondolták? Biden megsértette, majd havernak nevezte a Fox News riporterét.
Päivi Räsänen a keresztény szólásszabadságért küzd a bíróságon „Isten nem szereti a bűnt, de szereti a bűnöst” – mondta Räsänen a tárgyalás szünetében.
Biden szerint továbbra sem érték a magzati élet Hiába Trump intézkedései, a demokraták mindent megtesznek, hogy az abortusz hétköznapi rutinbeavatkozásnak számítson.
Harminc évvel idősebb férfival kényszerítettek házasságra egy keresztény lányt Ilyen esetekben a pakisztáni bíróság szinte mindig az emberrablóknak ad igazat.
Nem engedték be az életvédőket egy amerikai étterembe Egy washingtoni étterem visszamondta egy csoport foglalását, miután kiderült, hogy életvédők.
Kirúgták az edzőt, mert imádkozott Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság meghallgatja Joe Kennedy edzőt, akit hét éve tiltottak el a szakmájától.