- (H)arctér
Orbán: Így kívánunk részt venni az Európai Unió jövőjéről szóló vitában
Azt mondta: néhány hónapja a francia elnök összeurópai vitát indított az Európai Unió jövőjéről. Hosszú hetek, sőt hónapok előkészítő munkájának…
- Keresztényüldözés
Magyarország a szülőföldön maradást támogatja Ghánában is
Elmondta, hogy látogatásának egyik célja volt a humanitárius szükséghelyzet felmérése, elsősorban az afrikai ország északi, különböző fenyegetéseknek leginkább kitett régiójában.…
- (H)arctér
Várják a péterfilléreket
Azt írták: a magyar katolikusok ezáltal is megélik a közösséget a világegyházzal. A hívek a pápának felajánlott támogatással segíthetik az…
- (H)arctér
A krími tatárok, a karaiak és a krimcsákok őshonosak, a magyarok nem
Az előterjesztést 325 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban. A Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért párt frakcióján kívül minden…
- (H)arctér
Orbán: senkinek nem maradtam adósa
Közölte, a hajnali jelentés szerint az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon, kórházban lélegeztetőgép nélkül 76…
- Szabadidő
Ismét látogatható a Lajta Múzeumhajó
Mint írták: az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó már megérkezett a Parlament elé, ahol a tervek szerint augusztus 23-ig lesz…
- Kultúra
Véget ért a nyolcadik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Az eseményen elhangzott, hogy a Nagymaroson június 23-án kezdődött, a héten zárult 8. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó egyben a…
- Vélemény
Előbb-utóbb minden hamisság kiderül
Ezúttal ismét célkeresztbe kerültünk az úgynevezett pedofiltörvényünk miatt, ami végre megtiltja a kiskorúaknak kifejtett homoszexuális propagandát is. Legyünk őszinték: egyetlen…
- (H)arctér
Újabb templomrongálás Magyarországon
A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei fél órán belül, a templom közelében elfogták és előállították a 46 éves M. Csabát. A…
- (H)arctér
Magyarországé a V4 elnöki posztja
A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) lengyel elnökségének végén tartott csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján Orbán Viktor kiemelte: a magyar…