Ismét látogatható a Lajta Múzeumhajó

Ismét látogatható a Lajta Múzeumhajó a Parlamentnél - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum az MTI-vel.

Mint írták: az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó már megérkezett a Parlament elé, ahol a tervek szerint augusztus 23-ig lesz látogatható.

Az egyedülálló múzeumhajón korabeli fegyvereket, felszereléseket, egyenruhákat, valamint a fedélzeten található fegyvereket is megnézhetik az érdeklődők.

A kiállítás hétfő kivételével, a hét minden napján 9 és 17 óra között egyénileg, vagy tárlatvezetéssel díjmentesen megtekinthető. A részletekről a lajtahajo.militaria.hu oldalon lehet tájékozódni.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum közleményében felidézte: a Lajta monitort, 1871. május 17-én bocsátották vízre Angyalföld és Újpest határában. Ezután 46 évig, 1872. március 5-től 1918. április 10-ig Leitha néven az Osztrák-Magyar Monarchia dunai hadiflottájában szolgált. Ebben a minőségében 1878-ban részt vett Bosznia elfoglalásában, majd az I. világháború Száva menti, belgrádi és Al-dunai harcaiban. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – szerelték le.

A Tanácsköztársaság idején egy hónapig, 1919. május 27-től június 26-ig Lajta néven ismét szolgálatba állították, amikor részt vett a Komárom és Esztergom közötti Duna szakaszon folyó harcokban, majd testvérhajójával, a Maros monitorral együtt az antikommunista „monitor lázadás” résztvevője és névadója volt.

Az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban elevátorhajóként látták hasznát, míg az önkéntes hajómentők küzdelmének köszönhetően 1992-ben védett műemlékké nyilvánították és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum műtárgyállományát gyarapította. 20 év után megkezdődhetett helyreállítása. Ezen belül az áttörés 2008-ben következhetett be, amikor a „Zoltán Gőzös” Alapítvány szakszerűen megkezdte a hajó helyreállítását – emelték ki.

Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták, az újrakeresztelési szertartáson a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének tiszteletbeli zászlóshajójává avatták.

A Lajta, a világ egyetlen vízen úszó helyreállított monitor típusú hajója, mely 2014-től minden évben tavasztól őszig a pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz – olvasható a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közleményében.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Lajta Monitor Múzeumhajó látható a Parlament előtti Duna-szakaszon 2019. június 18-án. MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre