- Vélemény
Ungváry Zsolt: Ha egyszer az USA is vállalná a felelősséget valamiért…
Régen ezt pontosan tudták, egy-egy földbirtokos nem pusztán a jobbágyai nyúzásában lelte örömét, amiképpen azt a kommunista tankönyvek megírták, hanem…
- Kultúra
Arcus Temporum – fesztivál Pannonhalmán
A Pannonhalmi Főapátság tájékoztatása szerint az „Emlékezet” mellett a fesztivál idei fő üzenete a „Személyesség”. A zenei program öt koncerten…
- (H)arctér
„Minden forrásom belőled fakad”
„Én, mint vallásos ember, örömmel állok itt emellett az öt méter magas és három méter széles, közel egytonnás kereszt mellett,…
- (H)arctér
A fiatalok az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák
A krasiczyni nyilatkozatban a nyári egyetem résztvevői hangsúlyozzák felelősségérzetüket nemzeteik, a közép-európai régió és Európa iránt, hitet tesznek Európa keresztény…
- (H)arctér
A Határtalanul! vetélkedő célja a nemzetről szóló tudás továbbadása
Szilágyi Péter a Honfoglaló táborban arról beszélt a Határtalanul! vetélkedő legsikeresebb résztvevőinek, hogy Emlékeztetett: a 2010-ben indított program célkitűzése, hogy…
- Kultúra
Átadták a XII. Bujtor István Filmfesztivál díjait
Az elmúlt napokban minden eddiginél többen, sok ezren látogattak el Balatonszemesre, a XII. Bujtor István Filmfesztiválra: óriási tömeg gyűlt össze…
- (H)arctér
Szakképzésért-díjakat adtak át a Piarista Kilátó Központban
Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a Szakképzésért díjak és miniszteri elismerő oklevelek átadásán vett részt a Piarista Kilátó…
- (H)arctér
Nagy-Britanniából „dolgozott” az unokázós banda
Nagy-Kovács Dávid elmondta: a 25-szörösen körözött H. Ernőt a brit hatóságok fogták el. Az őrnagy felidézte: 2018-ra szaporodtak meg az…
- (H)arctér
Érkeznek a kimenekített afgánok
A 114 felnőtt – közöttük egy kerekesszékes nő és egy tíz nappal korábban lőtt sérüléseket szenvedett férfi -, valamint a…
- (H)arctér
Konkoly Zsófiáé az első magyar érem
Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál…