- Szabadidő
Október első hétvégéjén lesznek az európai madármegfigyelő napok
A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén országszerte…
- (H)arctér
Hétvégén 20 beteg halt meg koronavírusban, ezer fölött a fertőzöttek száma
A kormányzati portálon azt írták: 821 261-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 171-re, a gyógyultaké…
- (H)arctér
Felszentelték a pesterzsébeti református Összetartozás-templomot
A kormányfő az ünnepi istentiszteleten köszöntőjében úgy fogalmazott: „mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk”, és Szent István idején rajtunk…
- (H)arctér
Németországban győztek a szociáldemokraták
A ZDF országos köztelevízió által szervezett pártvezetői fórumon Olaf Scholz SPD-s kancellárjelölt és a CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet egyaránt megerősítette,…
- Vélemény
Molnár Miklós: Magyar kereszt
Az Úrangyala kapcsán így fogalmazott: „legyen a kereszt számotokra a híd a múlt és a jövő között. A vallásos érzés…
- (H)arctér
Kárpátalján nem fogy a magyar tudásszomj
A beregszászi református templomban tartott ünnepségen Csernicskó István, a főiskola rektora ismertette a felsőoktatási intézmény legutóbbi évben elért eredményeit, és…
- Vélemény
Nőtársaim, érdemes lehiggadni
Mindig izgalmas látni, hogy egyes nőtársak milyen hevesen képesek ilyen alkalmakkor kiteregetni legbelsőbb vágyaikat. Mással ugyanis nehezen magyarázható, miért is…
- (H)arctér
Harmincból tíz – könyv a nemzetpolitika tíz évéről
Szili Katalin a könyvbemutató előtt az MTI-nek telefonon elmondta: a könyv teljes képet kívánt mutatni tíz év magyar nemzetpolitikájának az…
- (H)arctér
Kiskunmajsán átadták a 780 millió forintból megépült új római katolikus óvodát
Soltész Miklós a Szent Gellért püspökről elnevezett, 780 millió forintból megépült új római katolikus óvoda átadásán a vértanú püspök emléknapján…
