- (H)arctér
FRISSÍTVE – Újabb migráns-balesetet – 27 sérült
Szabó Szilvia elmondta: az autóban 28 határsértő utazott, az embercsempész szintén külföldi volt. A 24 éves belga sofőrt a tűzoltók…
- (H)arctér
Németország nem tudja, hogy mit akar Ukrajnában, de elszánt
A német politikus ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalásukat követően közösen tartottak. „Ukrajna szuverenitása és…
- (H)arctér
Lavrov: Egyetlen ország, egyetlen országcsoport, egyetlen szervezet sem uralhatja az EBESZ térségét
Lavrov szerint a biztonság oszthatatlansága elvének értelmezésére vonatkozó orosz kérésre beérkezett válaszok „elégtelenek” voltak, és Moszkva a továbbiakban nem is…
- (H)arctér
Ferenc pápa megreformálta a visszaéléseket kivizsgáló vatikáni hivatalt
Ferenc pápa rendelkezése a Hittani Kongregáció belső átalakításáról szól. Az egyházfő a vatikáni dikasztériumot két külön ágra bontotta: az úgynevezett…
- (H)arctér
Róna Pétert jelöli államfőnek az ellenzék
A politikus emlékeztetett, hogy Róna Péter korábban az LMP pártalapítványának társelnöke volt, majd érveket sorolt a jelölt mellett. Legfontosabbnak azt…
- (H)arctér
Vörös csillag és a nyilaskereszt
„Az ünnep szervesen kapcsolódik február 25-höz, a kommunizmus áldozatainak emléknapjához, amikor gyertyagyújtás lesz a hősök falánál. A Terror Háza azért…
- (H)arctér
„Nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét”
Az alkotmányjogász úgy fogalmazott, nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét. Kiemelte, egyes nyugati országokban „a gyermekek…
- Családháló
„Isten áldását adja a házasságra”
Az MTI-hez eljuttatott kutatási eredmények szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy házasságban él vagy élt: míg a harminc év…
- (H)arctér
„Minden zsaru vadállat”
„A támadó a helyszínen meghalt” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy két rendőr könnyebben megsebesült. Az esetet – amely reggel…
