- (H)arctér
Bővül a magyar-horvát védelmi együttműködés
A résztvevők két dokumentumot írtak alá. Egy légtérrendészeti kormányközi megállapodást, valamint egy közép-európai többnemzeti hadosztály létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot. Benkő Tibor…
- (H)arctér
Hölvényi: nem állhat helyre Szíria a keresztény egyházak megerősítése nélkül
A képviselő – aki egyúttal az Európai Parlament néppárti frakciójában (EPP) a vallások közötti párbeszéddel foglalkozó munkacsoport társelnöke – hangsúlyozta,…
- (H)arctér
Erős és nagyvonalú Európát ígért Manfred Weber
Weber az integráció történetét bemutató Európai Történelem Házában tartott beszédet, és elmondta, szeretné, ha az Európai Unió túllépne már az…
- Egyéb
Ismét találkozhatunk a Google autóival
Budapest, Székesfehérvár, Győr, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen teljes utcahálózatát térképezik fel május végéig. Az alkalmazás 2013 óta működik Magyarországon,…
- Egyéb
Bemutatták Gróf Teleki Pál miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit
A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt. Incze…
- (H)arctér
Erősödik Hollandiában a radikális hitszónokok befolyása
Az értékelést készítő szakértők arra figyelmeztettek, hogy ezen hitszónokok némelyike, különösen a magánintézményekben, kettős mércével mér az erőszak alkalmazásával kapcsolatban,…
- Egyéb
85 éves a csimpánzok védelmezője
Valerie Jane Morris-Goodall néven született Londonban. Az állatok világa már kisgyermekként elvarázsolta. Kétévesen kötött örök barátságot az édesapjától kapott játékcsimpánzzal,…
- (H)arctér
Csaknem 30 százalékkal bővült az építőipar
György László a Construma építőipari kiállítás részeként az ITM és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által szervezett eseményen hozzátette:…
- (H)arctér
Még mindig az ELTE a legnépszerűbb
Alapképzésre 77 211, mesterképzésre 17 893, osztatlan képzésre 12 ezer, felsőoktatási szakképzésre 4930 diák jelentkezett. Horváth Zita felhívta rá a…
- Egyéb
Elindult a viharjelzés a nagy tavakon
Bartók Péter az év végéig megvalósuló fejlesztésekről, beszerzésekről azt mondta, csaknem ötven új eszközzel, ezen belül új járművekkel gyarapodik a…