Erősödik Hollandiában a radikális hitszónokok befolyása

A holland titkosszolgálat (AIVD) friss jelentése szerint az országban erősödik a radikális hitszónokok befolyása a muszlim fiatalok oktatásában - jelentette a holland sajtó.

Az értékelést készítő szakértők arra figyelmeztettek, hogy ezen hitszónokok némelyike, különösen a magánintézményekben, kettős mércével mér az erőszak alkalmazásával kapcsolatban, így a dzsihadizmust táplálja. Rámutattak, hogy noha a délutáni arab nyelvórák és iszlám foglalkozások ártatlannak tűnnek, egyes esetekben ezek jelentősen elősegíthetik a muzulmán gyerekek és fiatalok elidegenítését a társadalomtól.

Az AIVD márciusban arról számolt be, hogy Amszterdam egyetlen iszlám középiskolájának vezetője és testvére pénzt küldött a Kaukázusi Emirátus nevű csecsen terrorszervezetnek, illetve szoros kapcsolatban állnak számos szélsőséges imámmal is, például a török Abdullah Özütürkkel és a brit Haitham al-Haddaddal. Az iskolában szerintük jelentős a szalafista befolyás. Femke Halsema amszterdami polgármester ezen információk közzététele nyomán leállította az intézmény városi finanszírozását.

Sajtóhírek szerint a középiskolában nemek szerint elkülönített osztályok vannak, napi háromszori kötelező ima, valamint külön imaterem azoknak a lányoknak, akik menstruálnak.

Forrás: MTI