- (H)arctér
Bekérették az ukrán nagykövetet
Szijjártó Péter bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy hétfőn aláírták a Magyarország gázellátását a következő tizenöt évre garantáló szerződést a Gazprommal. „Ez…
- (H)arctér
Kettős mérce Magyarországgal szemben
Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy a nemrégiben meghozott litván migrációs jogszabály-módosítások is több, a hazai szabályozást – részben vagy teljes…
- Kultúra
Megnyílt a World Press Photo kiállítás
A kiállítás felvételeit nemzetközi zsűri válogatta 130 ország 4315 fotóriporterének 74 470 fotójából, a tavalyi év témái között nagy hangsúlyt…
- (H)arctér
Újabb furcsa gondolattal állt elő egy férfi a Tik Tok-on
TikTok-videóban fejti ki a véleményét az a férfi, aki szerint Jézus nembináris volt, vagyis sem férfiként, sem nőként nem határozható…
- (H)arctér
Orbán: A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját
A családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, és az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. Emellett a jog eszközeivel is meg…
- (H)arctér
Hazánk a legjobbak között a járvány elleni védekezésben
Pintér Sándor előadásában bemutatta, hogy a Nikkei COVID-19 Recovery Index alapján – melyben a járványkezelés, az oltás és a koronavírussal…
- (H)arctér
Várhatóan csökkennek az árak jövő év elejétől
A legfrissebb Inflációs jelentést ismertetve az MNB illetékese kiemelte: az infláció rövid távon, decemberig előre tekintve 5 százalék felett lesz,…
- Családháló
Novák: a kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik
Novák Katalin kiemelte: a kormány 2010 óta lehetőségének, feladatának és kötelességének érzi, hogy a családokért dolgozzon, és abban a helyzetben…
- (H)arctér
Mégsem az oroszok voltak?
„Az ázsiai feldolgozóipar már a válság előtti szinten, esetenként pedig felette termel” – mondta, hozzátéve, hogy „ebből pedig a kínálatot…
- (H)arctér
Az oltatlanok fele meggyőzhetetlen
Szlávik János hangsúlyozta: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják…