Hazánk a legjobbak között a járvány elleni védekezésben

Az egyik legnagyobb japán gazdasági napilap Magyarország koronavírus-járvány elleni védekezését - Kína után - a világ második legjobbjának ítélte - mondta a belügyminiszter a Magyar Jogász Egylet (MJE) tizenötödik Magyar Jogászgyűlésén csütörtökön Balatonfüreden.

Pintér Sándor előadásában bemutatta, hogy a Nikkei COVID-19 Recovery Index alapján – melyben a járványkezelés, az oltás és a koronavírussal összefüggő korlátozó intézkedések alapján rangsorolnak – az előző augusztusi harmadik helyezés után a szeptemberben kiadott legfrissebb listán Magyarország világszinten Szaúd-Arábiával közösen a második helyen áll Kína mögött.

A belügyminiszter a koronavírus-járvány időszakában tett kormányzati erőfeszítéseket áttekintő előadásában hangsúlyozta: korábban a vörösiszap katasztrófát leszámítva csak árvizek miatti regionális veszélyhelyzeteket kellett kihirdetni Magyarországon.

A kormányzati lépések közül Pintér Sándor kiemelte, hogy a magyar kabinet már 2020. január 29-én döntött az operatív törzs felállításáról, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak másnap hirdette ki a népegészségügyi veszélyhelyzetet. A belügyminiszter – áttekintve a járvány különböző hullámainak alakulását – kitért a gazdaságvédelmi – köztük a munkaerő megtartását, a hiteltörlesztés megkönnyítését, valamint a fokozottan érzékeny ágazatok megsegítését célzó – intézkedésekre, valamint az informatikai fejlesztésekre. Nagy segítségnek nevezte a hatósági házi karantén okostelefonos ellenőrzési lehetőségét.

Pintér Sándor arról is beszélt: több tervezett műtétet elhalasztottak a járványidőszakban, de a kormány döntést hozott arról, hogy a felhalmozódott műtétekre külön anyagi támogatást kapnak a kórházak. Reményei szerint egyes területeken még az év végéig, de máshol legkésőbb február végéig el tudják végezni ezeket a beavatkozásokat. A belügyminiszter a legfrissebb napi járványügyi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet a fertőzöttek számának emelkedésére és az oltások fontosságára.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre!