-
Meghalt a Roxette énekesnője, Marie Fredriksson
Marie Fredrikssonnál 2002-ben diagnosztizáltak agydaganatot. A halálhírt családja – férje és két gyermekük – közölte a svéd sajtóval. Cikkünk…
- (H)arctér
Óvszeresőben a Szűzanya – így buliznak a fiatalok Európa egyik legősibb egyetemén
Istenkáromló összejövetelre toboroztak a szeplőtelen fogantatás ünnepére, december 8-ára készülve a bolognai Alma Mater Studiorum Egyetemen a liberális egyetemi szervezetek…
- (H)arctér
Bevezették a nagyszülői gyedet
A Ház döntése alapján a szülők akkor tudják átadni a gyedre való jogosultságukat a nagyszülőknek, ha maguk is rendelkeznek ilyennel,…
- (H)arctér
Civil autókból figyel a rendőrség Budapesten
Mint írták, a héten megkezdett akció célja, hogy megfékezzék a szabálytalanul, erőszakosan közlekedő autósokat. A rendőrök elsődleges feladata a záróvonalat…
- (H)arctér
Hat ember megölt, majd magával is végzett az ostravai lövöldöző
Jirí Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Négy áldozat…
- (H)arctér
Visszautasítja a vádakat és vizsgálatot indít az Újszínház
Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett…
- Vélemény
A magyar háziasszony megmondja a frankót
Azt ugye nagyjából mindenki tudja, hogy egy nagymama szakácskönyve hogy is néz ki: csakis a Szentlélek és a korabeli könyvkötőmesterek…
- (H)arctér
Thunberg „fogja be”, és „húzzon vissza az iskolapadba” – fakadt ki az újságíró
Őrültnek és veszélyesnek nevezte Greta Thunberg klímaaktivista kampányát Jeremy Clarkson újságíró-műsorvezető egy reggeli showműsorban. A férfi úgy gondolja, Thunberg tevékenysége…
- (H)arctér
Karácsonyi díszben a vatikáni Szent Péter tér
A lucfenyőt szokás szerint a Szent Péter tér közepén lévő obeliszk oldalán állították fel. A vatikáni karácsonyfát idén a venetói…
