- Szabadidő
Figyeljen, ha szombaton vonatozik!
A vasúttársaság közlése szerint október 12-én, pénteken a munkanapi, a 13-i, szombati munkanapon a pénteki, 14-én a vasárnapi menetrend szerint…
- Egyéb
Buda fellélegezhet: Elszállították a Déli pályaudvarnál talált robbanótestet
Markovics Zita elmondta: a több mint száz kilogrammos második világháborús szovjet betonromboló gránátból kiszerelték a gyújtószerkezetet, így biztonságosan szállíthatóvá vált.…
- (H)arctér
Tarlós retteghet: a Liberálisok Sermer Ádámot indítják a 2019-es főpolgármester-választáson
A párt közölte: egy 21. századi, információs technológián alapuló világváros megteremtésének programját kínálják a választóknak. Terveik között a főváros közigazgatásának…
-
Putyin: komoly együttműködési potenciál gyűlt össze az orosz-magyar viszonyban
MTI – Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a két ország között politikai párbeszéd folyik és perspektivikus gazdasági projektek valósulnak meg, egyebek…
- Vélemény
Igazságügyi miniszter: nem akarunk olyanná válni, mint Nyugat-Európa
MTI – Nem akarunk olyanná válni, mint Nyugat-Európa címmel interjút közölt Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a Die Welt című német…
- Szabadidő
Új helyszínre költözött a világ legnagyobb halpiaca Tokióban
MTI – A Tojoszu városnegyedben ötmilliárd dollárból megépült vadonatúj halpiacon helyi idő szerint csütörtök hajnalban tartották meg az első tonhalárverést,…