A kormányszóvivő szerint válaszra sem érdemes Juncker kijelentése

Személyes bosszúként értékeli Jean-Claude Juncker kijelentéseit Kovács Zoltán. Szerinte ez azért van, mert Orbán Viktor nem támogatta őt, amikor a Bizottsági elnöki posztért indult négy éve. A kormányszóvivő arra reagált, hogy Juncker szerint a magyar miniszterelnöknek nincs helye a Néppártban.

Kovács Zoltán Twitter üzenetében azt írta: a személyes bosszút csak még egyértelműbbé teszik a migrációval kapcsolatos nézetkülönbségek.

 

A magyar kormány soha nem fogja elfogadni azt a migrációpárti álláspontot, amelyet Juncker képvisel

 

– tette hozzá.

Jean-Claude Juncker a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban egyebek mellett azt mondta: “Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban. (…) Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul. Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját.”

A szeptember 19-20-i salzburgi informális EU-csúcs előtt tartott EPP-csúcstalálkozón Jean-Claude Juncker már kezdeményezte a Fidesz kizárását az EPP-ből.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ezzel kapcsolatban sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására – emelte ki a miniszter. 2014 júniusában a brit mellett a magyar kormányfő nem támogatta az Európai Tanácsban Jean-Claude Juncker jelölését az EB elnöki posztjára.