- (H)arctér
Soros ügyésze megpróbálja tönkretenni a házát védő család életét
A hét elején az Egyesült Államokban ismét megmozdulást tartott a Soros György által pénzelt Black Lives Matter nevű mozgalom. Ezúttal…
- Szabadidő
Ismét várja a látogatókat a hadtörténeti múzeum
Mint írták, a Budapest Fotó Fesztivál keretén belül elkészült, „Ellesett pillanatok – Katonaélet az 1960-as évek felvételein” című kiállítás március…
- (H)arctér
Humanitárius korridor nyílt az országon átutazóknak
A miniszterelnök tudatta: Magyarország – Szerbia kivételével – nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat, mert az ellentétes a…
- (H)arctér
Meghalt egy beteg, kettővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma így 589-re emelkedett, 2784-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 801.…
- Szabadidő
A nemzeti összetartozás évada kezdődik az Esztergomi Várszínházban
Horányi László elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából érkeznek társulatok, művészek és produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból…
- Keresztényüldözés
Dzsihadisták fogságába esett segélymunkásokat szabadítottak ki Nigerben
A szervezet szerint a segélymunkásokat dzsihadisták rabolták el. Tidjani Ibrahim Katiella, Tillabéri kormányzója bejelentette, az akciót szerdán hajtották végre, ám…
- (H)arctér
Azbej Tristan: A kereszténydemokrata kormányokat támadják Soros álcivil szervezetei
Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója írta az EU Observerben azt az elemzést, amelyik a szokásos pontokon bírálja…
- Keresztényüldözés
Karantén alá helyezték a Szűz Máriáról elnevezett menekülttábort
Az iraki főváros Zeyouna negyedében található keresztény menekülttábor három lakóját koronavírus fertőzéssel diagnosztizálták. Az iraki Egészségügyi Minisztérium azonnal karantén alá…
- Keresztényüldözés
A Korán kötelező oktatása ellen tiltakoznak a pandzsábi keresztények
A pandzsábi egyetemeken szeptembertől kötelező jelleggel bevezetik az iszlám hit oktatását. A keresztények tiltakoznak az erőszakos iszlamizáció ellen – közölte…
- Vélemény
Schiffer András: Inkább a Mi Hazánk, mint a Jobbik
Az LMP egykori elnöke, aki talán egyedül az ügynökakták feltárásában ért egyet Toroczkai László pártjával, úgy véli, azt kell megnézni,…