- (H)arctér
Dömötör Csaba: elfogadhatatlan zsarolás a brüsszeli pénzek visszatartása
Világos beszédnek, de egyben elfogadhatatlan zsarolásnak nevezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton közösségi oldalán azt a brüsszeli üzenetet, hogy…
- (H)arctér
CPAC Hungary – A nyugati civilizáció zsidó-keresztény alapjainak fontosságát hangsúlyozták magyar és külföldi felszólalók
A nyugati civilizáció zsidó-keresztény alapjainak fontosságáról, valamint az állam és az egyházak kapcsolatáról szóltak az Istenben bízunk című kerekasztal-beszélgetés résztvevői…
- (H)arctér
A britek jobban lelkesednek a hosszú hétvégéért, mint a történelmi jelentőségű koronázásért
A legfrissebb felmérés szerint a britek lelkesebben várják a háromnapos hosszú hétvégét, mint annak okát, vagyis a szombati koronázást, amelynek…
- (H)arctér
A finnek a legboldogabbak, de 2060-ra kihalhatnak
A Finn Statisztikai Hivatal jelentése szerint az ország demográfiai válsága egyre nagyobb mértékű. A tavalyi évben évszázadok óta a legalacsonyabb…
- (H)arctér
Idén eddig hét újságírót öltek meg szakmai tevékenységük miatt
Ma van a sajtószabadság napja. Az Európai Parlament a világnap alkalmából közölte, hogy új uniós szabályokon dolgoznak, hogy ne lehessen…
- (H)arctér
Köszönjük, Szentatya! – Kisfilmen Ferenc pápa magyarországi apostoli útja
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és a pápalátogatás kormányzati felelőse az alábbi összefoglaló kisfilmet osztotta meg Ferenc pápa magyarországi…
- Spiritusz
Sokan már hajnalban útnak indultak a pápai szentmisére
Lengnek a zászlók és lassan megtelik a Kossuth tér, de rengetegen vannak a környező utcákban is még. Sokan már hajnalban…
- (H)arctér
Novák Katalin kegyelmet ad Budaházy Györgyéknek Ferenc pápa látogatásának alkalmából
A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen, ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből…
- Videó
Csődbe vitte a városvezetés a Miskolci Vízművet?
Miskolcon a legutóbbi testületi ülésen a városvezetés lényegében bevallotta, hogy nem tudják üzemeltetni az egyik cégüket. Molnár Pétert, a KDNP…
- Pengető
Már elérhető a pápalátogatás tiszteletére készült Magyar fohász 2023 című dal
Már elérhető a pápalátogatás tiszteletére írt Magyar fohász 2023 című, Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Vastag Csaba közreműködésével készült dal…