- Kultúra
Középkori romtemplomot építettek újjá Kisdörgicsén
Dörgicse területén valaha több középkori település feküdt és kevés község mondhatja el magáról, hogy éppen emiatt három középkori eredetű templomromja…
- (H)arctér
Ruandába utazott Novák Katalin, a Hungary Helps által megvalósított projektet is meglátogatta
Novák Katalin államfő kórházat és iskolát is meglátogatott, valamint adományokat adott át hivatalos ruandai látogatásának kezdetén. A köztársasági elnök pénteken…
- (H)arctér
Kerékpáros sportokban nem indulhatnak a transzneműek nők között
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) bejelentette, hogy kizárja a női szakágban való versenyzésből azokat a férfiakat, akik a pubertáskor után…
- Szabadidő
Épülnek a tutajok, vasárnap indul a nemzetközi cserkész tutajtábor a Tiszán
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrán határ menti Tiszabecsnél a Vidám Delfin Kempinget ellepte több mint 250 magyarajkú cserkész a világ minden…
- (H)arctér
Katolikus Társadalmi Napok Veszprémben
2023. szeptember 28. és október 1. között a Királynék Városában kerül megrendezésre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyszabású rendezvénysorozata, a…
- Vélemény
Félelmetes és mindenre képes erővel állunk szemben
Az Európai Parlament álláspontja szerint „nem kielégítő” az Európai Bizottságnak az uniós etikai testület létrehozására és működésére vonatkozó javaslata, a…
- (H)arctér
Elrendelték a kijevi barlangkolostor vikáriusának hatósági őrizetbe vételét
Egy kijevi bíróság jóváhagyta pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) indítványát, és elrendelte a házi őrizetbe helyezett Pavlónak, a Moszkva…
- (H)arctér
Hodász András bejelentette, hogy meleg
A kiugrott pap az Instagramra írt egy bejegyzést, amelyben kifejtette, hogy úgy gondolja, hogy „a közre is tartozik” az ügy,…
- (H)arctér
Pietro Parolin vatikáni államtitkár: Elkötelezettségünk az, hogy a keresztény jövőképet kínáljuk a mai világnak
Pietro Parolin bíboros vatikáni államtitkár az olasz közszolgálati televízió egyes csatornája, a RAI 1 TV Híradójának Vatikán-szakértőjével, Ignazio Ingrao-val folytatott…
