- (H)arctér
Cseh bíboros a magyaroknak: Megmentettétek Európát!
Dominik Duka bíborossal, Prága érsekével készített interjút a Hungary Today, amelynek az egyik legfontosabb témája volt, hogy mi a véleménye…
- (H)arctér
Nagy Ipoly-takarítás: több mint 170 kilométeren szednek szemetet
Csütörtöktől szombatig, immár harmadik alkalommal, több mint 170 kilométeren szedik össze a szemetet az önkéntesek az Ipolyból, amely után vasárnap…
- (H)arctér
Árstop lesz a Szent István-napi rendezvényeken
A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken. A…
- Spiritusz
770 éve halt meg Assisi Szent Klára
Hétszázhetven éve, 1253. augusztus 11-én hunyt el Assisi Szent Klára, a klarissza rend alapítója, a televízió védőszentje. Az ősi és…
- (H)arctér
Nem tartotta fogva 12 évig feleségét a német férfi
Nem tartották fogva és nem kínozták azt a Franciaországban élő német származású nőt, akit hétfőre virradóra „szabadítottak ki” francia rendőrök,…
- (H)arctér
Kiretusálta a Porsche Jézust, bocsánatot kellett kérniük
Bocsánatot kellett kérnie a híres autógyártónak, amiért az egyik reklámjukban kiretusálták Jézus Krisztus egy ikonikus szobrát – írja az Origo. …
- Kultúra
Több száz programot rendeznek Budapesten augusztus 20-án
Csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is…
- Szabadidő
Különleges programokkal készül a ferihegyi repülőmúzeum
Éjszakai reptérlátogatás, repülős talkshow, különleges repülőtéri járművek és oldtimerek, pályaválasztási foglalkozások és bemutatók, valamint szabadtéri mozi is várja a látogatókat…
- (H)arctér
Lengyelországban október 15-én tartják a parlamenti választásokat
Lengyelországban október 15-én tartják a parlamenti választásokat – jelentette be a lengyel államfő hétfőn, miután aláírta a vonatkozó határozatot. Andrzej…
- (H)arctér
Spartan jótékonysági futamon indult Marton Zsolt püspök
Vác városa második alkalommal rendezte meg július 29-én a Spartan Race Hungary nevű nemzetközi akadályfutó versenyt, amelynek jótékonysági futamába ezúttal…