A nagyböjti liturgikus előírások a gitárra is vonatkoznak

A nagyböjti idő hamvazószerdától nagycsütörtök estig, a szentmise megkezdéséig tart. Nagyböjt kezdetétől a húsvéti virrasztásig nem énekelünk, de még nem is mondunk Alleluját a liturgia során. Természetesen, nem vétkezik, ha valaki „véletlenül” kimondja, hiszen jobb Istent dicsérni, mint soha nem is tenni ehhez hasonlót. Az előírás inkább liturgiai szabály, hogy ilyen módon „kiéheztessük a lelkünket” húsvét felragyogó örömhírére, amelyben a Feltámadottat ünnepeljük.

A családjainkban ezzel együtt igyekezhetünk kerülni az olyan énekeket, amelyek nem vesznek tudomást a nagyböjt készületi idejéről. Ne feledkezzünk el azonban arról sem, hogy a szent negyvennapnak nem részei a vasárnapok, amelyek még a nagyböjt során is kicsit kivételek: mindig Jézus feltámadásának ünnepei!

A zenére vonatkozólag az előírások úgy fogalmaznak, hogy

„ebben az időben az orgona és más hangszerek is csak az ének kíséretére szolgálhatnak”.


Hirdetés

Vagyis ez azt jelenti, hogy az egyébként is az Ige szolgálatára szegődött muzsika és hangszer nagyböjt során kiemelten is csak erre a feladatára összpontosít. Az instrumentális eszközök tehát önmagukban kerülendők, mert az egyház ezeket húsvét örömének továbbadására és érzékeltetésére „tartogatja”.

Dicsőítsük Istent a szobánkban is!

Odahaza, a miniliturgiáink során is figyelhetünk arra, hogy az egyház ilyenkor a szentmise állandó részét alkotó Dicsőséget sem énekeli el – ha csak nincsen szó külön jelölt ünnepről vagy főünnepről. Ezért nem baj, ha a zene által is kifejezzük, hogy a bűnbánati időben Isten irgalmas és egyben igazságos tekintetével „szkenneljük át” az életünket, felismerve azokat a területeket, ahova még nem engedtük be őt.

„A nagyböjtben szokásos népi ájtatosságokat (mint pl. a keresztúti ájtatosság) ápolni kell, és liturgikus szellemmel […] megtölteni, hogy ezek könnyen rávezessék a híveket Krisztus húsvéti misztériumának megünneplésére” – fogalmaznak az előírások.

A házi liturgiáinkba gyümölcsözően beépíthető a keresztút elimádkozása.

Az egyes stációk az evangélium passiójának történéseit jelenítik meg. A tizennégy állomás közül némelyik az egyházi hagyományra alapoz, amelynek üzenete egyáltalán nem áll szemben a Szentírással, ezért Jézusra irányítja a figyelmünket.

A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet összefoglalta a nagyböjti iránymutatásokat, amelyek teljes listája itt olvasható.

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Nagyböjtben sem kell a gitárt a sarokba állítanunk!

 

'Fel a tetejéhez' gomb