Minden koncertemmel az országot képviselem – Bogányi Gergely a Vasárnapnak

– Nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: élete legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertsorozata lesz a mostani. Mitől lesz ez más, mitől lesz különleges, egyáltalán: milyen céllal született meg ennek a sorozatnak a gondolata?

– A koncertsorozatot és annak részleteit több dolog is ösztönözte. Egyfelől az idei év a nemzeti összetartozásé, ez adta meg a turné „alaphangnemét”. Másfelől a 2020-as év számjegyei, a 20-20 is inspirálóan hatottak rám – bár hozzáteszem, hogy nem vagyok babonás. Ez nem számmisztika, az ember egyszerűen csak kedveli az ilyesfajta érdekességeket. Volt már példa hasonlóra, 2010-ben játszottam egy tíz koncertből álló sorozatot Chopin összes zongoraművével. Most, 2020-ban pedig egy 20 koncertes sorozatot adok, aminek legnagyobb különlegessége az, hogy minden koncerten mást játszok.

– Nem csak ez a 20 állomás szerepel az idei repertoárjában, hanem azon kívül 13 zongoraverseny, számos szólómű, és feltételezem, hogy egyéb felkéréseknek is eleget tesz. Hogyan lehet, hogyan kell erre lelkileg készülni?

– A felkészüléshez az egész életem kellett, az eddigi életem tapasztalata, és munkája van ebben a koncertsorozatban. Fontos tudni azt is, hogy a repertoáron szereplő remekművek egy részét már játszottam, egy része pedig új mű – vagyis úgy tűnik, hogy nem egyszerűen a nagy kihívásokat kedvelem, hanem inkább az efféle, majdnem lehetetlen kihívások érdekelnek. De természetesen minden egyes koncertre még külön is kell készülni, nem keveset. 

A turné előadásaival kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy koncertjeim közül számomra a legkülönlegesebb a március 25-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre tervezett előadás lesz. Ezen a napon született ugyanis Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató. A 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar zeneszerzője, akinek a zenetudomány területén tett munkássága máig felbecsülhetetlen értékekkel gazdagítja a magyar kultúrát.

– Az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint eddigi munkásságával nem csak önmaga vagy a Bogányi-zongora, hanem Magyarország hírnevét is öregbíti. A küszöbön álló Kárpát-medencei koncertsorozat miképpen reflektál a nemzeti összetartozás éve üzenetére?

– A turné és a műsorok vezérfonala pontosan ez az üzenet, és persze a zongora, az előadásaim és én magam is mind egy célt szolgálunk: Magyarországot.

Magyarország kulturális felemelkedésének, kulturális nagyhatalom voltának az erősítését. Minden egyes koncertemmel az országot képviselem.

De ezt egész életemben így éreztem: gyerekoromban ez az érzés még ösztönös volt, most pedig már tudom is, hogy ez egy misszió, egy feladat, aminek ez a koncertsorozat kiemelkedő momentuma.

– A világ sok országában megfordult már, Finnországot egyenesen a második otthonának tartja. Felmerült valaha annak gondolata, hogy valahol máshol éljen?

– Felmerült, mert több országba hívtak, és nem csak tanítani. Nagyon szerették volna például, ha Németországba, az Egyesült Államokba vagy Mexikóba költözöm. Ugyan valóban sok ajánlatot kaptam, és sok országban koncerteztem, de soha nem éreztem azt, hogy nekem erről egyáltalán döntést kellene hoznom. Sosem gondolkodtam el azon, hogy máshol éljek, ez az én lelkemben nem volt opció.

– Mióta koncertezik?

– Hatéves korom óta, ha a kisebb koncerteket is belevesszük. De azóta folyamatosan. Itt jegyzem meg: nekünk, zeneművészeknek – és főleg a zongoristáknak – nagyon-nagyon gazdag a készletünk, amiből „dolgozhatunk”. Nekem is az a megtiszteltetés jutott, hogy csak remekművekkel foglalkozhatok!

– Megkerülhetetlen, hogy feltegyem a kérdést: mit jelentett az ön számára a Bogányi-zongora megalkotása?

– A zongoratervezés is hasonló volt néhány más tevékenységemhez, abban az értelemben, hogy kihívást jelentett számomra. Tudtam, hogy szinte a lehetetlennel próbálkozom. Ez volt az egyik, de nem a legfontosabb aspektusa a hangszer megszületésének. Maga a terv, a gondolat 25 éve meghatározó része az életemnek, olyan része, ami bennem volt és bennem van. Nem egy olyan dolog, amit – mondjuk úgy – jobb híján csináltam. A hangszer megszületésének folyamata nem volt sem könnyű, sem gyors.

De így utólag már tudom, hogy ennek a hangszernek meg kellett születnie, és Magyarországon kellett megszületnie, azért, hogy elsősorban a magyar lelket, a magyar kultúrát erősítse már megjelenésében is.

A hangszer egyfelől nagyon materiális – hiszen nagyon nehéz –, de nagyrészt spirituális is, egy lelki üzenet. A zongorának ma már saját élete van; a gyártása folyamatos, de időt kell szakítani a tervezésre is, ami az alapkonstrukciónál maradva újabb modellek kifejlesztését jelenti.

– Vagyis lesznek újabb Bogányi-zongora típusok?

– Lehetséges. A konstrukció és a találmány is működik. Nemrég éppen Finnországból érkeztem haza, ahol szintén a csodájára jártak az emberek, nem csak a kinézetének, hanem a hangzásának is. Ez a zongora olyan, mint egy versenyautó: mindig lehet rajta, lehet benne valamit még jobban csinálni, vagy lehet új modellt fejleszteni.

Sok millió zongorista él a világon, de senki nem mert ilyesmibe vágni. Én viszont igen. Nem azért, mert bátor voltam, hanem mert kaptam egyfajta lelki felkérést arra, hogy koordináljam ezt a munkát. Mert a zongorát nem én építettem, ez csapatmunka volt, én igazából inspiráltam a készítőket.

– Ön a Szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője is. Ez ad egyfajta pluszt, többletet a művészi munkásságához?

– Ad, nem is keveset, hiszen egy olyan közösségben lehetek, amely más, mint a koncerttermek közönsége. Ugyanakkor azt gondolom, vagy inkább remélem, hogy én is tudok valami többletet adni az iskolai közegnek. Számomra mindig is nagyon fontos volt, hogy a kultúrát, a zene értékeit továbbadjam, nem csak amikor éppen koncertezem, hanem az életnek más területén is.

– Mennyire tartja fontosnak, hogy a gyerekek életében megjelenjen a zene, egy hangszer megszólaltatása?

– Olyannyira fontos, hogy ha ezzel a szülők tisztában lennének, akkor mindannyian beíratnák a gyereküket zeneiskolába. A hangszeren való játékot, egyáltalán, a klasszikus zenével való kapcsolatot semmi más nem pótolja.

Már Kodály is mondta, hogy van a léleknek egy olyan területe, amit csak ez a zene tud megközelíteni, és ez gazdagabbá tesz minden embert.

Ha ezt egy gyermek időben, valamilyen szinten megtapasztalja, esetleg ki is bontakozik ebben, azzal az élet minden területére kiható értékeket szerez. Egy zeneiskolának tehát nem csak az a célja, hogy a különleges tehetségeket felfedezze és tanítsa, hanem az is, hogy tulajdonképpen a gyerekek többségét, akikből nem lesz professzionális zenész, értékekhez juttassa. Rengeteg tanulmány bizonyítja, hogy minden területen jobban teljesít az a gyerek vagy felnőtt, akinek ez a zene az élete része volt. Egy kórusban való éneklés, egy közösségben való zenélés az ember életének legszebb élményei közé tartozik.

Kevesen tudják, de különleges a magyar zenei oktatás. Külföldi szemmel van miért irigykedni, hiszen ha belegondolunk, itthon néhány száz forintba kerül egy zeneóra egy tanárral, miközben más országban vagyonokat is fizethetnek azért, hogy képzett zenetanárok foglalkozzanak a gyerekekkel. A magyar zeneoktatás – még ha lenne is ötletem arra, hogy hogyan lehetne rajta javítani, hiszen mindenen lehet – nemcsak hogy létezik, de emellett jól is működik.