Gyűjtést indítanak Nagyvárad eltűntnek hitt, majd egy aukciós oldalon felbukkant 112 éves címerének megmentésére

Gyűjtést indít a Nagyváradi Városszépítő Egylet a partiumi város nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére, mely az egykori Széles (ma Decebal) utcai acélhidat díszítette – közölte a civil szervezet.
Az évtizedeken át eltűntnek hitt városcímer egy internetes oldalon bukkant fel, ahol jelenlegi tulajdonosa eladásra kínálja.
Az egylet közadakozást hirdet azzal a céllal, hogy megvásárolják a tulajdonostól az öntöttvasból készült relikviát, és közkinccsé tegyék a város évszázados történelmét hirdető címert
– írták.
Mint hangsúlyozták, az öntöttvas címer amiatt is különösen fontos emlék, mivel a partiumi város ipari öröksége „meglehetősen megtizedelt állapotban maradt fenn”. A címert reményeik szerint a város egyik közterén állítanák ki újra.
Az egylet a 10 ezer eurós vételárból már kifizette a foglalót, a hiányzó összeget pedig a nagyváradiak adakozása révén gyűjtené össze. Az adományokat az Asociatia Nagyváradi Városszépítő Egylet bankszámlájára lehet küldeni, vagy előzetes időpontegyeztetést követően az egylet nagyváradi székhelyén személyesen átadni.
Zuh Deodáth egyesületi elnök, eszmetörténész a Krónika portálnak úgy nyilatkozott:
az értékes relikviának megvásárlása után mindenképp közterületen kellene lennie.
Emlékeztetett arra, hogy az 1900-as évek elején Nagyváradnak négy hasonló címere volt, úgy tűnik, csak ez élte túl a 20. századot. A 250-300 kilogrammot nyomó öntöttvas címer az 1980-as évek végén került le a Széles utcai hídról, amikor a jégzajlás megrongálta a közúti átkelőt, és a hatóságok úgy döntöttek, elbontják.
Az a nagy szerencsénk, hogy ez egy közös érték tud lenni, mert semmilyen más szimbólum nincs rajta, a város címere ma is majdnem ugyanez
– idézte a Krónika az eszmetörténészt.
Zuh Deodáth szerint a címert a felújítás előtt álló jelenlegi Széles utcai híd piac felőli oldalán lehetne elhelyezni egy emléktáblával.
Tervükkel következő lépésként a városvezetést is megkeresik, hogy közösen találjanak megoldást
– mondta.
A nagyváradi városvezetés az elmúlt években nyitottnak mutatkozott a város épített örökségének a megmentésére irányuló kezdeményezésekre. 2020-ban, a városháza felújítása során támogatta, hogy az épületet eredeti állapotába állítsák helyre, és főhomlokzatára visszakerüljön az 1904-es átadásakor szereplő Turulmadár. Mivel az eredeti szobrot 1944-ben eltávolították az épületről, ennek másolatát helyezték ki.
Vezetőkép: Facebook