Egy játszótér – szeretetből építve
A karácsonyt megelőző időszakban alkalmam volt olyan interjúkat készíteni, melyekben az önkéntesség jelentőségét mutattuk be. Az új évre is tartogattam egy portrét, amely arra hívja fel a figyelmünket: nemcsak az ünnepek idején fontos a segítségnyújtás, hanem az év minden napján. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fővárosi, Zemplén Győző utcai játszóterére látogattam, és az ottani szülői közösségből kikerült önkéntesekkel beszélgettem arról, hogy egy szülő mit tehet a közösségért. Hiszen nemcsak saját gyermekének, hanem számos lurkónak szerezhet örömet egy-két fotó elkészítésével, kézművesfoglalkozás tartásával vagy éppen egy zsáknyi játék adományozásával.
Az egyik önkéntes anyukát otthonában látogattam meg. Azt szerettem volna megtudni, ő hogyan tekint a játszótérre, és mit jelent a számára, hogy ott néha besegít.
Széles mosoly fogad már az ajtóban, a kedves invitálás után hamar ki is derül, hogy Ács-Horváth Rita, bár otthon kell legyen a beteg gyerekekkel – fiával és lányával –, de legszívesebben a játszótéren töltené velük a kellemes, telet meghazudtoló őszies időt.
Miután elhelyezkedtünk a nappaliban, kérdésemre Rita készséggel mesélni kezd. – Már két éve járunk a „Málta” játszóterére. Nagyon jó programok vannak, amelyeket a Máltás munkatársak állítanak össze. Volt arra is példa, hogy a mostanra három éves kisfiam kijelentette, bizony ő nem jön velem a postára, inkább marad a játszótéren, amíg én elintézem a teendőket. Így az ottaniak vigyáztak rá, én pedig nyugodt szívvel hagytam ott, mert tudtam, jó kezekben van – emlékezik vissza Rita.
Éppen tűzoltósat játszó kisfiát megsimogatva folytatja. – Láttam, hogy különböző háttérrel rendelkező gyerekek, családok járnak a játszótérre, és megfogott, hogy mindenkihez szóló programokat igyekeznek kitalálni az ott dolgozók, így például rendszeresen van bográcsozás, társasjátékozás is a szülők számára. Karácsonyra hangoló programot is hirdettek, ehhez kapcsolódva jött az ötlet, hogy mi lenne, ha karácsonyi családi fotózást is szerveznénk. Rákérdeztem a játszótér vezetőinél, és mivel jó ötletnek tartották, hát megszerveztük – meséli.
Megtudom azt is, hogy néhány szülő az alkalomra hungarocellből kandallót készített, és közben előkerült egy régi szánkó is. – Volt egy szép karácsonyfa is, így a díszletekből összeállítottunk egy mini stúdiót. Jó volt megtapasztalni, hogy milyen közösségformáló, összehozó ereje van egy ilyen kezdeményezésnek. Majd még inkább örömmel töltött el a gyermekek csillogó tekintete és a szülők hálája – mondja.
Mivel a kicsik lassan megéheznek, és ez feladatot ad Ritának, a játszótér felé indulok. Fülelve, hogy honnan jönnek a gyerekhangok, haladok előre. Ritáéktól egy saroknyira könnyen rátaláltam, nem nehéz rábukkanni a „csodaszigetre” a betontömbök között.
A játszótér munkatársa, Folmeg Balázs már vár rám Platskóné Nyitrai Szilviával, egy másik önkéntes anyukával. Hogy jobban megismerjem a körülményeket, először Tamást kérdezem arról, milyenek itt a hétköznapok, hogyan zajlik egy játszótéri nap.
– Minden nap más és más, izgalmas itt az élet.
Mindig azokkal szülőkkel és kísérőkkel dolgozunk együtt, akik az adott napon eljönnek a gyermekekkel. Ugyanígy a kicsik hada is más és más, rendszerint abból főzünk, ami aznapra adatik – válaszol mosolyogva. Nyilvánvaló elhivatottsággal arról beszél: azért vannak, hogy a szabadidejüket értelmes módon tudják eltölteni a gyerekek.
– Szoktunk csoportokat is fogadni. A környező iskolákból, óvodákból járnak hozzánk, ilyenkor tematikus napokat tartunk. Olyan eset is volt, hogy egyszerre tizenhét osztály lepte el a játszóteret, mert abban az időszakban újították fel az iskola épületét. A hét minden napján nyitva vagyunk, csak piros betűs ünnepekkor és havonta egy pénteken tartunk zárva. Ezeken a péntekeken szoktuk a havi nagy értekezletünket megtartani, ilyenkor tervezzük meg egy hónapra előre a programokat, eseményeket – tudom meg Tamástól.
A játszótéren az egyházi és állami alkalmakat meg szokták ünnepelni, de nagy hangsúlyt fektetnek például a víz világnapjára vagy a magyar költészet napjára is. – Próbálunk olyan ünnepeket is „behozni” a játszótérre, amit esetleg otthon vagy az iskolában nem biztos, hogy megtartanak. Mesélünk az adott nap jelentőségéről, valamilyen programot fűzünk fel rá, ami lehet kézműves foglalkozás, sport, film vagy mesenézés, játékmaraton… – sorolja Tamás.
Közben a játszótér kedves őrszeme odaszól egy gyerkőcnek, hogy vigyázzon, el ne essék szaladgálás közben.
– Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mindenben segítenek a szülők, az önkéntesek.
Ha valaki játékokat akar festeni, azt is megteheti, ha van valakinek affinitása arra, hogy csoportokat hozzon létre – baba-mama klub, golfozós klub, kamasz klub –, azt is lehet. Apróbb-cseprőbb dolgokkal is be lehet segíteni a játszótér életének mindennapjaiba, bármit lehet, hiszen egyeztetve velünk a lehetőségek tárháza nyílik ki. Ha mondjuk egy apuka az építőiparban dolgozik, és onnan tud hozni alapanyagot – hungarocellt, habtéglát, bármit, amit formázni lehet –, akkor abból faragunk, építünk valami könnyű elemet, ami aztán a játszótér részévé válik.
Egyszóval, bárki, aki igazán segíteni akar, talál itt tennivalót – mutatja be működésüket.
Platskóné Nyitrai Szilviát is bevonom a beszélgetésbe. Kérdésemre, hogy ő mivel szokta segíteni a játszótér mindennapjait, sorolja is a számos teendőt. – Legutóbb a karácsonyi dekorálásban segítettem. Évekkel ezelőtt egy nyarat végigdolgoztam itt, így ismerős a terep. Akkor is elég sok mindenben segédkeztem, és ez bennem maradt… Amikor itt vagyok, bemegyek a házikóba, és a Máltás munkatársaktól megkérdem, mit lehet segíteni? Volt rá példa, hogy a kisbabaszobát közösen rendbe tettük, a széttört játékokat kiselejteztük. Mindig egyeztetünk a feladatokról Vikivel, Virággal és Tamással, a játszótér felelős munkatársaival. Ami rendszeres a részemről, az a hétfői kézműves foglalkozásokon való segédkezés – tudjuk meg Szilviától.
Arra a kérdésre, hogy miért szeret gyermekével ide járni, hamar érkezik is az eltökélt válasz. – Immár kilencedik éve, hogy ide járok, amióta Békásra költöztünk. Előbb a nagyobbik gyermekemmel, most meg a kicsivel vagyok itt nap mint nap. Szeretem azt a többletet, amit az itteni programok a gyerekeknek és a szülőknek is adnak – jelenti ki határozottan.
Tamás örömmel meséli, hogy amióta a játszótéren dolgozik, még nem kellett játékokat vásárolni, mert adományok révén bőven ellátják őket. Ám ha közösségről, intézményről van szó, akkor nehézségek is adódhatnak – ezekről a kihívásokról is érdeklődtem nála.
– Bár a játszótér egy veszélyes terep – mosolyog –, de nagyobb sérülések nem igazán fordultak elő. Hét ingyenesen használható Máltás játszótér működik Budapesten, és ha az emlékeim nem csalnak, az utolsó mentőhívásunk 2017 decemberében volt. Itt, a dombtetőn úgy esett el egy gyerek, hogy eltört a könyöke. De a kisebb horzsolások a jellemzőbbek, azokon pedig egy színes, mintás ragtapasz mindig segít – mondja nevetve.
Szerinte nehézséget, vagy még inkább kihívást inkább az jelent, hogy mindenki számára élvezetes programot tudjanak kínálni, hogy még több családot vonzzanak a játszótérre, illetve itt tartsák a „régi motorosokat”.
Míg a gyermekzsivaj közepette a szakembert hallgatom, megakad a szemem egy afféle mozgókönyvtáron. Tamás, látva őszinte érdeklődésemet, lelkesen mesélni kezd. – A kerületi önkormányzat és az óbudai könyvtár együttműködésének eredménye ez a szerkezet, és mi ehhez csatlakoztunk. A harmadik kerületben sok könyvmegálló található, aminek működési elve, hogy hozz egy könyvet – vigyél egy könyvet. Ha a szekrény megtelik, a könyvtár elviszi ezeket a köteteket, és hoz a helyükbe mást. Mindig cserélődik a kínálat, melyben gyermek- és ifjúsági irodalom képviselteti magát. Ez helyi különlegesség, amit nagyon szeretnek az itteniek – tudjuk meg.
Elszaladt az idő, a játszótér is hamarosan bezár, így hát gyors terepszemlét tartunk a játszótérhez tartozó kis házikóban, ahol a karácsonyi családi fotózás is zajlott, és ahova eső, havazás esetén behúzódhatnak a gyerekek, illetve a felügyelők.
Búcsúzáskor visszacsengenek bennem Rita szavai:
„nagyon hálás dolog, ha azt látod, hogy amit te jó szívvel teszel, az másnak tetszik, és örömet szerzel vele”.
Rita találóan fogalmazta meg az önkéntesség egyik sarkalatos pontját, ami megérintette az ő és a hozzá hasonló olyan emberek szívét is, akik önzetlenül, idejüket nem sajnálva teszik csendben a jót valamelyik kisebb-nagyobb közösség szolgálatában.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata