Az iraki háború óta nem volt ilyen léptékű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon
Olasz sajtóinformációk szerint a mozgósítás már az év utolsó napján elkezdődött azzal egy időben, hogy az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét tüntetők ezrei vették körbe.
Hasonlóan intenzív a forgalom a venetói Vicenza térségében, a szintén amerikai légitámaszpontként működő Ederle kaszárnyánál. A La Repubblica olasz napilap úgy tudja, hogy az ott állomásozó 173. dandár készen áll az indulásra: az amerikai fegyveres erőknek a közel-keleti térségben már többször kipróbált légi egységét Libanonban vethetnék be az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségének védelmében.
Elemzők szerint ilyen méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon utoljára a 2003 tavaszán indult iraki háború idején volt tapasztalható. A Spanyolország, Olaszország, Görögország és a közel-keleti térség közti légtér óriási katonai légi folyosóvá változott át.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton kiadott közleményében mérsékletet és párbeszédet szorgalmazott, valamint az Európai Unió meghatározó diplomáciai szerepét hangsúlyozta.
A külügyminiszter, Luigi Di Maio bejelentette, hogy tavasszal Olaszországban tartják az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi szövetség értekezletét.
Vali Nasr, a washingtoni Johns Hopkins egyetem iráni származású professzora a La Repubblicának nyilatkozva kijelentette, hogy Kászim Szulejmáni likvidálása kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Megjegyezte, hogy a tábornok rendkívüli népszerűségnek örvendett, mivel hazája és a siíták szent helyei védelmezőjének tartották Irakban, éppúgy mint Szíriában.
Ian Bremmer amerikai politológus, az Eurasia-központ alapítója a La Stampának kifejtette: Donald Trump amerikai elnök nem akar háborút, Szulejmáni megölésével csak üzent Teheránnak, hogy Irán ne lépje túl a megengedett határt.
Olasz gazdasági megfigyelők emlékeztettek, hogy Olaszország kőolajimportjának több mint 20 százaléka Irakból érkezik.
Matteo Salvini, a Liga vezetője pénteken köszönetet mondott Donald Trumpnak, hogy „eltette láb alól a világ egyik legveszélyesebb emberét”. A kijelentéseit érő kritikákra Matteo Salvini úgy válaszolt, a szélsőséges iszlámot képviselő Szulejmáni helyett ő a keresztény értékek védelme mellett áll ki.
Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka a Bagdad közelében végrehajtott amerikai légicsapásokban péntek hajnalban vesztette életét.
MTI – Fotó: pixabay.com (illusztráció)