Somogyi Tibor: Isten a rozsdás vascsövön is tud tiszta vizet folyatni!
– Mióta zenéltek közösen?
– A zenekarunk éppen idén decemberben lesz húszéves. Amatőrnek tartjuk magunkat: minden zenekari tag munka – és sok esetben nagycsaládos teendőik – mellett szolgálnak, ellentételezés nélkül. A motivációnk kizárólag Isten dicsőítése. Kezdetben a szentmise zenei szolgálatát végeztük a budaörsi szentmiséken. A tudatlanok merészségével vágtunk ebbe bele annak idején. Ez értendő a zenei színvonalra és a liturgiai ismeretekre. Alapvető, hogy egy templomban, szentmiséken szolgáló zenei csapat, bármilyen stílust is képvisel, tisztában legyen a liturgia menetével és előírásokkal. A templomunkban működő káplán atya hívta fel erre a figyelmünket. Beláttuk, hogy ez valóban elengedhetetlen. 
– A felállásotok is alkalmazkodik a templomi környezethez?
– Kialakult egy viszonylag állandó csapat. Most éppen tíz főből áll a társaságunk. Alapvetően a könnyűzenére jellemző felállással adunk elő. Dob, basszus, szólógitár, ritmusgitár és énekek. Most éppen billentyűs hiányzik.
– Írtok netán saját dalokat?
– A tavalyi Imádság Háza Konferencián Wess Hall a szívünkre helyezte, hogy feladatunk az anyanyelvünkön megírni a saját dalainkat, amelyekkel Istent dicsérhetjük. Egy nemzet identitásához hozzátartozik, hogy a saját nyelvén szóló istendicséreteket énekel. Ez nem azt jelenti, hogy csujogatósat kellene feltétlenül játszani. Elkezdtünk tehát dalokat írni. Közben természetesen már figyelünk a liturgiai szabályokra. Fontos lenne egy képzés, amely legalább a zenekarvezetőknek tudna átadni zenei és liturgikus ismereteket. Sajnos még nincs tudomásom olyanról, amely több lenne, mint egy puszta, a szakértelmet nélkülöző próbálkozás.
– Hol szolgáltok a szentmiséken kívül?
– A rendszeres miseszolgálataink tulajdonképpen véget értek. Isten elhívott minket ebből tizenöt év után. Jelenleg a Tűz és Fény szentségimádási alkalmak állandó dicsőítő csapata vagyunk. Ez egy hónapban egyszer egy estét jelent Jézussal.
– Úgy tudom, tömve van ilyenkor a templom…
– Ez számomra is meglepő. Annak tudom be ezeknek az alkalmaknak a népszerűségét, hogy itt
Jézus van a középpontban. Nem mi vagyunk a színpadon.
Az emberek ezért nem miattunk, hanem Jézus miatt érkeznek ide. Mi ennek tudjuk be a Szent Gellért templomban megrendezett dicsőítő esték sikerességét.
– A zenétek mellékes ebben?
– Remélem, hogy nem! Biztos az is számít a meghívásban, de nem ez a fő ok. Persze fontos, hogy aki eljön, olyan dalokat hall, melyekbe hamar be tud kapcsolódni. A részvevők így valóban részeseivé válnak a dicsőítésnek. A hangszeres, instrumentális részek is segítik őket abban, hogy valóban át tudják adni magukat Isten jelenlétének és az imádatnak.
– Nem zárja ki ez a zene azokat, akik más stílust kedvelnek?
– Szeretem a népénekes miséket is, azzal együtt, hogy látom, egy-két dolog valódi megújításra szorulna azon a területen is. Tehát ha valaki azt állítja, hogy ha Isten dicsérete gitáron szólal meg, az az ördögtől van, ott inkább abban van a hiba, aki ilyet ki mer jelenteni. A bibliai utalások számos hangszert felsorolnak, amelyekkel Istent lehet dicsérni.
Noha az orgona nem szerepel benne, de azt gondolom, Isten nem azt akarta mondani, hogy azon nem lehet muzsikálni, miközben őt imádjuk.
Nem hiszem, hogy az egyik hangszernek bármely más hangszert ki kellene szorítania a istendicsőítéséből, legyen az liturgikus esemény vagy azon kívüli alkalom során. A stílus már egy kicsit más ügy. Nem gondolom, hogy a metál belefér. Nem igazán okoz belső nyugalmat.
– A ti dicsőítő zenei szolgálatotok miből meríti az erejét?
– Az Istennel való kapcsolatból kell mindennek forrásoznia. Le kell tudnunk tenni a saját, egyéni vágyainkat. Mindig tudatosítanunk kell magunkban, hogy a dicsőítés szellemi harcot jelent. A sátán nagyon nem kedveli, ha valaki Istent dicsőíti. Aki erre adja a fejét, annak különösen kell ügyelnie arra, hogy Isten kezét fogja. A dicsőítő zenészek különösen ki vannak téve a sátán támadásainak. A másik tényező a zenei felkészültség. Mivel Isten tökéletes, nekünk is a lehető legszebbet kell tudnunk nyújtani számára.
– Legközelebb a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón láthatnak benneteket. Mit hoztok a részvevőknek?
– A szentségimádás örömét szeretnénk átadni. Ez egy csodálatos dolog. Az egyházban nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni az Oltáriszentség előtt töltött idővel. Nem tudják, hogy mekkora erő ered belőle. Pedig az Eucharisztiában jelenlévő Jézus a hitünk középpontja. Gyakran nézem nagy szomorúsággal, hogy szentmisén milyen sokan nem veszik magukhoz az Urat áldozáskor.
Ez olyan, mintha elmennénk egy puccos étterembe, megnéznénk, hogy milyen fantasztikus az étlap, de csak egy pohár vizet kérnénk, és hazaindulnánk.
Pont azzal a személlyel nem fognak találkozni, aki miatt a templomba mennek. Személy szerint én nagyon szeretem a csendes szentségimádást. Isten a maga teljességében van ott jelen a vigasztalással és szeretetével.
– Családosok vagytok, gyerekeket neveltek. Hogyan fér mindez össze a szabadidőtökben végzett dicsőítő szolgálattal?
– Isten különleges ajándéka számomra, hogy a Te Deumban együtt dicsőítek feleségemmel, Eszterrel és Gergely fiunkkal. Az utóbbi időben egyre jobban látszott, hogy nem tudunk minden zenei szolgálatot elvállalni. Nem szeretném, hogy a hat gyerekem mozgalmi árvaként nőjön fel. Az Istentől elsődlegesen kapott hivatásunk a családunk és a gyerekeink felé szól. Nem őrlődhetünk fel a számos felkérésben. Nagymarosra is azért megyünk, mert a Cor et Lumen Christi Közösségből Nyuli Gáborék, akik a találkozó fő előadói lesznek, arra kértek, hogy mindenképpen menjünk velük.
Hogy hív-e az Úr, hogy teljes időmben őt dicsőíthessem? Ezt a kérdést teljesen őrá bíztam. Minden napomat ezzel a fohásszal kezdem: „Uram, jöjjön el a te országod, és legyen meg a te akaratod az én életemben”.
Tudom, hogy Isten sokkal boldogabb életet tervezett nekem, mint amit én tudnék magamnak, ha itt és most erre szabad kezet kapnék tőle. Nagyon felelősségteljes ez a döntés. 
– Jó zenészként nem volt vágyad arra, hogy esetleg ne csak dicsőítő zenét játssz?
– Elhatároztam, hogy már nem szeretnék más jellegű és tartalmú zenét játszani. Még egyházközségi farsangi bálon se. A jó zenész jelző pedig erősen relatív fogalom az istendicséretben. Megtanultuk, hogy nem bízhatunk az érzéseinkben. Előfordult, hogy egy-egy szolgálat után úgy éreztük, az fergetegesen sikerült. Jól vállon veregettük magunkat, hogy mennyire királyok voltunk. De senki sem erősítette meg ezt a hallgatóságból. Aztán voltak olyan alkalmaink is, amelyek után azt éreztük, hogy az mennyire csapnivalóan sikerült. Szégyenteljes érzés volt bennünk: miután letettük a hangszert, azt mondtuk magunknak, hogy ezt a teljesítményünket már tényleg meg kell gyónni. Hiába éreztük átlagon alulinak az általunk nyújtott szintet, az emberek mégis odajöttek, és azt mondták: ez fantasztikus volt, még az angyalok is veletek énekeltek. Tehát az Isten a rozsdás vascsövön is tud tiszta vizet folyatni!
Ez az egész kegyelem! Csak kegyelem. Nagyon hálás vagyok Istennek a dicsőítéshez szükséges, tőle kapott karizmájáért. Nagyon szeretem.
Fotó: Somogyi Tibor gyűjteménye
