A Star Wars, a kereszténység és a kármelita pap

– Renátó atya több helyen is beszélt már a Star Wars-filmek – vagy mondjuk inkább úgy, a Star Wars „világa” – iránti szeretetéről, ennek ellenére, úgy tippelem, ez a vonzalma még mindig sokakban kelthet némi zavart… „Egy SW-rajongó kármelita atya, hát hogy is van ez?”

– A SW világa és a keresztény hit, úgy gondolom, leginkább a misztika és a mély spiritualitás közös halmazában találkozik. Olyan emberi és isteni ősképeket látunk ezekben a filmekben, amelyek egyetemesen ott élnek mindnyájunk benső világában. Talán a legfontosabb ezek közül a fény és a sötétség viszonya. Mindnyájunknak van egy világos és egy sötét oldala, ez a kettősség bennünk él. A SW-filmek egyik fő témája a világos és sötét oldal közötti egyensúlykeresés: ha csak a „világosság” marad, s a sötét oldalt nem vesszük figyelembe, elbagatellizáljuk az erejét, akkor az a gőg bűnéhez, és ebből fakadóan a végső pusztuláshoz vezet. Az egyensúly a világos és a sötét oldal együttes elfogadásában áll.

– De ez – végső soron – nem a bűnnel való kiegyezést jelenti?

– Egyáltalán nem! Hadd mondjam el a 9. epizóddal kapcsolatos egyik nagy reményemet: a 8. részben láthattuk, hogy Rey és Kylo Ren (a fény és a sötétség) elkezd egymással ismerkedni, sőt egy tagadhatatlanul romantikus pillanatban meg is érintik egymást, miközben egészen érzelmes mondatok hangoznak el („Sosem éreztem még magam ilyen egyedül” – „Nem vagy egyedül”). Luke úgy szakítja meg ezt a „légyottot”, mint amikor a szülő benyit a szerelmes fiatalok szobájába… S bár a 8. rész végén Rey „rázárja az ajtót” Kylo Renre, mégis reménykedem benne, hogy a 9. részben – bár sokan túl „diznisnek” tartanák – megvalósul majd Rey és Kylo Ren valamifajta szövetsége, egysége, kapcsolata. Ez talán behozná azt a gondolatot, amit én magam már régóta dédelgetek: a sötét oldal önmagában nem azonos a „gonosz” oldallal, ahogy a világos oldal sem azonos önmagában az „erkölcsös” oldallal (lásd a Jedik és a Lázadók vagy az Ellenállás erőszakos tetteit). Végső soron ennek a két oldalnak meg kell tanulnia egymás mellett élni anélkül, hogy bármelyik végső túlsúlyba kerülne. Ez lenne a galaktikus béke záloga.

– És hogy jön ehhez egészen konkrétan a keresztény hit?

– Úgy, hogy ez teljesen a mi saját önismereti utunkról és önmagunkhoz való viszonyunkról szól… Ha csak a fényt látom magamban, akkor gőgös leszek – ha csak a sötétséget, akkor pedig önpusztító és öngyűlölő. Az egyiknek ki kell egyensúlyoznia a másikat, s az életünk nem más, mint egy állandó egyensúly-játék… Ez persze rossz hír azoknak, akik a lelki életet úgy képzelték el, hogy majd egyszer s mindenkorra legyőzöm a sötétséget, s tiszta fényben élem tovább az életem. Sajnos úgy tűnik, a realitás inkább az, hogy a fény és sötétség közötti egyensúly-keresés feladatától sosem tudunk megszabadulni.

– Melyik SW-epizódot érzi a „legkeresztényibbnek”?

– Legerősebben az Utolsó Jedik című 8. részt. Pedig rengeteg rajongó fordult el örökre a SW világától ezen legutolsó film miatt, sőt sokakban összetörte mindazt, amit eddig a SW-étosz jelentett nekik. Én viszont a keresztény misztika szemüvegét felvéve ujjongtam bizonyos jeleneteket látva, s ki merem jelenteni, hogy ez a film pengette meg eddig a legmélyebb spirituális húrokat, olyan mélyeket, amiknek talán még maga az író sem volt egészen tudatában: hogy a „szuperhős” Luke Skywalker bűntudattal megterhelve, gyenge emberként visszavonul, hogy le akar számolni mindazzal, amire eddig az életet rátette… hogy régi mestere, Yoda megtanítja őt arra, hogy a „kudarc a legnagyobb tanítómester”, s ennek kapcsán Luke egy óriási „szintet lép” szellemi fejlődésében… s hogy végül teljesen egyedül, egy magányos szigeten meditálva úgy győzi le a gonoszt, hogy fizikailag hozzá sem ér, erőszakmentesen, csendes meditációval győzedelmeskedik… Ó, mennyiszer gondoltam arra, hogy ezeket a képeket csak a kontemplatív keresztények tudják megérteni!

– Hogy tetszett a most pénteken megjelent trailer?

– A 9. rész, a „The rise of Skywalker” előzetese nagy reményekkel töltött el. Remélem, egy valódi „9. szimfónia” lesz ez, egyfajta Örömóda-szerű fináléval, amiben összefoglalásra kerül és körbeér az egész történelem. Már ennek a két perces előzetesnek van egy dicsőséges „finálé” érzete, visszatérnek a színpadra a „nagyok”: Palpatine sötét kacaja, amit az előzetes végén hallunk, előre jelzi ezt… És ha ő visszatér, akkor Anakin Skywalkernek is vissza kell térnie, mert az nem lehet, hogy semmissé váljon az ő áldozata, amit a Jedi visszatér végén mutatott be. S ki tudja, ha ők visszatérnek, akkor ki más még… Haladunk egy nagy katartikus végkifejlet felé, ami remélhetőleg nemcsak egy nagyszerű moziélményt, hanem egy sorsfordító tanítást is nyújt nekünk majd világosság és sötétség egyensúlyáról, s az emiatt helyreálló galaktikus békéről, ami – kívánom mindnyájunknak – legyen a mi belső univerzumunk békéje is.