Kaszab Zoltán: Lassan, de biztosan a saját csapdájába esik a Tisza

Most üt vissza az a felelőtlen ígéretcunami, amit a választások előtt hallhattunk tőlük.

Egy dologban biztosan sikeres volt a Tisza Párt kampánystratégiája: a társadalom nagy részével sikerült elhitetniük, hogy jobb lesz a helyzetük, ha a Tiszára szavaznak. A kánaánban bíztak a rendvédelmi dolgozók, a kulturális vagy épp a szociális ágazat munkavállalói és még hosszan lehetne folytatni a sort, hogy kik voltak azok, akik elhitték Magyar Péternek, hogy jobban járnak, ha rá szavaznak. Persze, ehhez kellett az is, hogy az elmúlt 16 évben az Orbán-kormányok nem fordítottak ugyanolyan figyelmet minden területre, de ennek oka nem feltétlenül az volt, hogy nem szerettek volna több pénzt adni, egész egyszerűen addig tudtak nyújtózkodni, amíg az ország takarója ért.

Nagyobb takarót ugyan a Tisza sem ígért, mégis mindenki elhitte nekik, hogy a saját sorsa jobbra fordul. És ez nem az emberek, hanem Magyar Péter felelőssége.

Mert még ha sokan nem is gondolták, hogy akkor majd mostantól a takaró is nagyobb lesz, a rájuk szavazók többsége abban bízott, hogy majd most végre ő kerül az első helyre a sorban. A rendőrök azt gondolhatták, hogy jelentős béremelést kapnak, talán a szociális dolgozók rovására és fordítva. Magyar Péter és a Tisza pedig semmit nem tett azért, hogy hűtse a kedélyeket. Amióta pedig nyilvános a költségvetés tervezete, azt látjuk, hogy mindenki csalódott és mindenki csalódottsága jogos. Mert ugyan az összes érintett terület kap valamennyit, de közel sem annyit, amennyit várt.

És éppen ezért mondta azt Orbán Viktor, hogy ő nem tud többet ígérni, mint amennyit oda is tud adni. Nem szállt be az ígérgetési versenybe, és ez lett a veszte. Felelősen járt el, de az érintettek csak most tanulják meg, a saját kárukon, hogy hittek egy szemfényvesztőnek.

Persze ez a jelenség nem magyar sajátosság. Megfigyeléseim szerint van összefüggés az Európában zajló tüntetések és a magyar, valamint a szerb választások eredménye között.

Az emberek – és főleg a fiatalok – ugyanis Európa-szerte frusztráltak, méghozzá azért, mert a kontinens szekere az elhibázott döntések következtében nem megy úgy, mint eddig, ők pedig emiatt rosszabbul élnek. És mivel a brüsszeli intézményrendszer még mindig egy távoli ködbe vesző jelenség a legtöbb európai számára, ezt a frusztrációt ki-ki a saját kormányán vezeti le. Hol egy Tiszára adott vokssal, hol felgyújtott kukákkal vagy betört kirakatokkal. A felelősség ugyanakkor nem azoké, akik rosszabbul élnek és emiatt haragszanak valakire. Hanem azoké, akik ezt a hullámot meglovagolva elhitetik velük, hogy van egyszerű válasz a problémájukra. Olyan válasz, amiről maga a szemfényvesztő is tudja, hogy nem megvalósítható.

És ebből a szempontból Magyarország ismét az európai események előtt jár és laboratóriumként működik.

Itt fog kiderülni leghamarabb, hogy az indulatok további szításával meddig lehet elfedni az ígéretek be nem tartását. És itt derül ki az is legelőször, hogy mi lesz akkor, ha a düh az ellen fordul, aki szította és aki a megoldást ígérte. Magyar Péter veszélyes játékot játszik, amiből nem jöhet ki győztesen. Már csak az a kérdés, hogy a bukása egy lassú erodálódás vagy egy gyors összeomlás után jön el.

Vezetőkép: Illusztráció. Forrás: unsplash.com