„Minden, ami körülvesz minket, Róla mesél” – Új dallal és koncertdátumokkal érkezik a Hiding Place

A marosvásárhelyi származású házaspár, Sárdi Tiffany és Sárdi Tamás közös zenei útja évekkel ezelőtt kezdődött, saját dalokat pedig 2022-ben kezdtek írni Hiding Place néven. Zenéjükben a modern pop hangzásvilága találkozik a lírai, elmélyültebb zenei megoldásokkal. Dalaik középpontjában a bibliai hit, az emberi kapcsolatok, a mindennapi küzdelmek és az ezekben is fellelhető remény áll. A dicsőítő házaspár most új dallal jelentkezik, és hamarosan turnéra indulnak, melynek keretében a Katakomba klubban is zenélnek majd.
Sárdi Tiffanyt és Sárdi Tamást új dalukról, a hozzá tartozó klipről, illetve a hamarosan induló, Ahol átkelünk turnéról is kérdeztük, amely során többek között a Katakomba klubban is fellépnek majd!
„Porba hull minden,
mi nem Rólad szól.
Mit ér a dal,
ha nem Neked zeng?
Akkor inkább a csend.”
– Az előző daloknál és ezúttal is azt érzem, hogy van egy nagyon lényeges állítás a dalszöveg középpontjában. Az ember egy idő után eljut arra a pontra, hogy Isten nélkül még azok a tevékenységek sem jelentenek semmit, amiket egyébként a legjobban szeretünk a földi életünkben. Titeket mi vezetett erre a gondolatra?
– Tiffany: Tamás elment Borival sétálni, hogy kicsit a dalokkal foglalkozhassak. Még kerestem az új dal témáját, amikor írt nekem egy üzenetet: „Akárhova nézek, mindenhol a kezed munkáját látom.” Istenre gondolt, és ezt kezdtem én is továbbgondolni: minden, ami körülvesz minket, Róla mesél. Az életünk és azok az emberek is, akiket szeretünk, mind ajándékok Tőle.
Egyszer minden porba hull és elmúlik, de Isten szava, az ígéretei és a megváltás örök. Nekem ez a dal hála és egy emlékeztető arra, hogy mindig Ő maradjon a szívem közepén. A zenénkben is erre szeretnénk figyelni: ne felejtsük el, kitől kaptuk, és kinek szól.
„Minden, mi körülvesz, ajándék,
de nem mindig látja szemem.
Van, hogy a holnapba vágyna a szívem,
Pedig oly gyönyörű a jelen.”
– Ez is nagyon igaz gondolat. Gyakran szem elől tévesztjük a jelent, a múlt vagy a jövő árnyékában élünk, pedig például szeretni csak a jelen pillanatban lehet. Ti mit szoktatok tenni, amikor észreveszitek saját magatokon, hogy túl sokat foglalkoztok a múlttal, holnappal, s kevésbé vagytok jelen az itt és mostban?
– Tiffany: Mi is sokszor beleesünk ebbe. Rengeteget tervezünk, és azt érezzük, hogy egyre nagyobb kihívás, hogy jól osszuk be az időnket. Az a tapasztalatunk, hogy
minél több időt töltünk Istennel, annál könnyebb letenni a felesleges terheinket, és igazán megélni a jelent azokkal, akiket szintén Tőle kaptunk ajándékba.
Ezt mi is folyamatosan tanuljuk.
– Ha minden igaz hamarosan indul a turnétok, amely során élőben is be tudjátok mutatni az elmúlt időszak zenei gyümölcseit. Merre jártok majd, mit tudhatunk erről?
– Tamás: Novemberben hat városba visszük el a dalainkat. November 6-án Egerben, 7-én Budapesten a Katakomba klubban, 8-án Kecskeméten játszunk, majd Erdélyben folytatjuk a turnét: 20-án Csíkszeredában, 21-én Sepsiszentgyörgyön, 22-én pedig Marosvásárhelyen. Nagyon várjuk, hogy személyesen is találkozhassunk mindenkivel, akit érdekel a zenénk!
– Akkor izgalmas időszak áll előttetek! Szeptemberben már volt alkalmatok előadni a dalokat a Felnézek fesztivál szegedi állomásán. Milyen érzés volt?
– Tiffany: Nagyon hálásak voltunk, hogy ott lehettünk. Mindig különleges öröm élőben eljátszani a saját dalainkat, mert sok minden benne van az életünkből. Jó érzés, amikor az, amit először csak mi fogalmaztunk meg magunknak, másoknak is jelent valamit, és közös élménnyé válik.
– Ahol átkelünk címen hirdetitek a turnét. Mit jelent nektek ez a kifejezés?
– Tiffany: Ez az új lemezünk címe is. A dalok egy utat járnak be, a kereséstől Isten megismeréséig. Az „Ahol átkelünk” számunkra ezt az utat és azt a változást foglalja össze, amit közben megéltünk. A koncerten is ezen szeretnénk végigmenni a hallgatókkal együtt.
– Van bennetek némi izgalom a turné előtt?
– Tiffany: Igen, van bennünk izgalom, és nagyon várjuk! Már zajlanak a próbák. Szeretnénk úgy összeállítani ezt az estét, hogy mindaz, ami nekünk ennyit jelent ezekben a dalokban, a hallgatókhoz is eljusson. Ez a lemez nagyon fontos része volt az elmúlt egy évünknek, és nagy öröm, hogy most több városban, személyesen is eljátszhatjuk ezeket a dalokat.
– Hol kapható a belépőjegy a koncertekre?
– Tamás: A koncertjeinkre szabad a belépés, önkéntes adományokkal lehet támogatni a turnét. Szeretnénk, hogy bárki eljöhessen, akit megszólít a zenénk. Ugyanakkor egy ilyen turné megvalósításához a közönség támogatása is sokat jelent. Aki szívesen és lehetőségei szerint hozzájárul, az segít abban, hogy folytathassuk azt, amit elkezdtünk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogat ebben.
– Mit üzennétek azoknak, akik érdeklődnek a kitűzött dátumok iránt?
– Tiffany: Bár a dalokban a saját történeteink és érzéseink vannak, szeretnénk, ha jóval túlmutatnának rajtunk, és arra mutatnának, Akiről igazán szólnak. Nagyon várjuk, hogy személyesen is eljátszhassuk ezeket a dalokat, és mesélhessünk róluk.
Vezetőkép: Hiding Place, azaz Sárdi Tiffany és Sárdi Tamás. Kép forrása: Hiding Place





