Tabu a szorongás? Új dallal érkezett a Hiding place!

A Hiding Place nevű magyar keresztény zenei formációt egy Marosvásárhelyről származó házaspár, Sárdi Tamás és Sárdi Tiffany alkotja. Szívből jövő dalaikkal a hit, a remény és Isten szeretetének üzenetét szeretnék közvetíteni. Zenéjükben a modern popzene hangzásvilága találkozik a dicsőítő zene értékeivel. Az alkotás során előszeretettel merítenek személyes tapasztalatokból, megélt küzdelmekből és a hitben szerzett élményekből.

Számukra azonban a zene önmagában nem cél, hanem egy eszköz arra, hogy valódi kapcsolatokat építsenek a hallgatókkal, emellett szeretnének hitelesek maradni, értéket közvetíteni, egyszóval őszintén képviselni a keresztény hitüket.

Legújabb szerzeményük az „Ahogy zuhanok” alig néhány héttel ezelőtt debütált.

Sárdi Tiffanyt és Sárdi Tamást arról kérdeztük, mit jelent számukra ez az új alkotás.

– Beszéljünk rögtön az új dalról. „Ahogy zuhanok” címet adtátok neki. Én magamnak azt fogalmaztam meg, hogy arról az érzésről szól a dal, amikor nem látod előre a jövőt, éppen bizonytalanságban vagy, de a szíved, a hited mindeközben mégis bízik Istenben, hogy kézben tartja a dolgokat. Számotokra mit jelent ez a dal?

– Tiffy: Az „Ahogy zuhanok” alapvetően a szorongásról szól. Arról az állapotról, amikor van egy gondolat, amiről tudjuk, hogy mérgező vagy bántó, mégis újra és újra visszatér, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már spiráloznak a gondolataink, és egyre nehezebb kiszállni belőlük.

– Tamás: A dal azt a pontot fogja meg, amikor már nem próbáljuk mindenáron mi magunk megoldani vagy kontrollálni ezt a belső harcot, hanem egyszerűen átengedjük Istennek. Nem azért, mert abban a pillanatban minden félelmünk megszűnik vagy minden kérdésünkre választ kapunk, hanem mert felismerjük, hogy nem kell egyedül cipelnünk. Számunkra ebben van a dal reménysége is: hogy amikor úgy érezzük, zuhanunk, Isten akkor is utánunk nyúl.

– Mi ihlette a dalszöveget és a témaválasztást?

– Tiffy: Azt látjuk, hogy a szorongásról egyre többet beszélünk, és minket is meglepett, amikor ez a téma szóba került másokkal, hogy mennyire sok embert érint valamilyen formában, akár tudatosítják magukban, akár nem.

– Tamás: Mi sokáig inkább kerültük ezt a témát. Valahogy volt bennünk egy olyan érzés, mintha szégyellnünk kellene, főleg keresztényként. Mintha a hitünk azt jelentené, hogy nem küzdhetünk ilyen dolgokkal, vagy ha igazán jól hinnénk, akkor nem lehetnének ilyen problémáink. Közben pedig rá kellett jönnünk, hogy attól, hogy hiszünk Istenben, még lehetnek nagyon valós belső harcaink.

– A zenei kidolgozást ismét Ferencz Péterrel csiszoltátok véglegesre. Hogyan formálódott a dal a közös munka során?

– Tamás: Igen, nagyon szeretjük a közös munkát vele, mindig nagyon jó hangulatban telik. Általában egy egyszerű zongora–ének demóval és pár elképzeléssel érkezünk hozzá, aztán ott közösen keressük meg, hogy mi az a hangzás, ami a dalhoz a leginkább illik.

– Tiffy: Ennél a dalnál már írás közben belehallottam ezt a monoton hümmögést, amivel a dal kezdődik, és ami aztán végigvonul az egészen. Ezzel szerettük volna zeneileg is kifejezni azt a folyamatos kattogást, ahogyan egy gondolat újra és újra visszatér. Nagyon örültem, hogy ez végül tényleg a dal része lett.

– Hangulatos lett a videóklip is, ha jól látom Pető Illés készítette. Milyen élmény volt a forgatás?

– Tamás: Igen, Illéssel is mindig öröm együtt dolgozni. Ennél a klipnél mindenképpen szerettünk volna egy olyan helyszínt és világítást találni, ami tükrözi a dal hangulatát, és vizuálisan is visszaad valamit abból a belső feszültségből, amit a dal hordoz. Hálásak vagyunk neki a végeredményért, úgy érezzük, sikerült képekben is megfogni azt a világot, amit elképzeltünk.

„Ez a harc csak a fejemben van, már nem kell rabul ejtsen” – sok igehirdetésben hallottam, hogy a szellemi csaták jelentős része az elménkben zajlik. Ti mit gondoltok erről, van ebben tapasztalatotok?

– Tamás: Szerintem már az is egy nagyon fontos kiindulópont, amikor tudatosítani tudjuk, hogy nem minden gondolat igaz attól, hogy számunkra nagyon valóságosnak tűnik.
Nekem erről mindig az jut eszembe, amikor az ember elkezdi piszkálni a bőrt az ujján. Tudja, hogy nem kellene, mégsem tudja abbahagyni, és végül addig piszkálja, amíg vérezni kezd. Szerintem ugyanezt gondolati szinten is meg tudjuk tenni magunkkal.

– Tiffy: Nekem is volt olyan tapasztalatom, amikor egy régen megtörtént dolog köré annyi gondolat épült bennem, hogy egy idő után szinte a saját valóságommá vált. Innen jön a dalnak az a sora is, hogy „ez a harc csak a fejemben van, már nem kell rabul ejtsen”. Fontos felismerés volt számomra, hogy attól, hogy egy gondolat valódi fájdalmat okoz, még nem biztos, hogy igaz.

– Nagyon produktívak vagytok ebben az évben, alig négy hete jelent meg az előző dalotok, a „Nem minden kincs fénylik”. A végén ezek a dalok összeállnak majd egy lemezzé az év vége felé, vagy kizárólag single-ökben gondolkodtok?

– Tiffy: Igen, ezek a dalok az „Ahol átkelünk” című, hét dalos EP-nk részei. Ezzel a lemezzel szerettünk volna egyfajta utazást végigjárni: a kereső állapottól egészen addig, amikor az ember megtalálja Istent, és meghozza azt a döntést, hogy Vele szeretne tovább járni.

– Tamás: Többek között azért döntöttünk úgy, hogy a dalokat egyesével jelentetjük meg, mert szeretnénk, hogy külön-külön is minél több emberhez eljussanak, és hogy a hallgatókkal együtt, lépésről lépésre járhassuk végig ezt az utat. A folyamat végén pedig a hét dal egyben is hallható lesz az „Ahol átkelünk” EP-n.

Vezetőkép: Fellépés a Siculus Fesztiválon. Kép forrása: Facebook/Hiding Place